Sport

Új edzőt keresnek Fehérváron

Az Alba Fehérvár férfi kosárlabdaklub vezetősége hétfőn elfogadta Marcel Tenter vezetőedző lemondását, így a posztot ideiglenesen Góbi Henrik eddigi másodedző tölti be.

Marcel Tenter szombaton, a Kaposvártól hazai környezetben elszenvedett 20 pontos különbségű vereség után jelezte távozási szándékát, melyet az egyesület vezetése – a klub honlapjának beszámolója szerint – a hétfői megbeszélésen fogadott el.

“Köszönöm a klubvezetésnek, hogy megértették az indokaimat. Köszönetet mondok a szurkolóknak és a csapatnak is, mert jól fogadtak engem itt Székesfehérváron. Az utolsó mérkőzésen úgy éreztem, hogy a csapat nem reagál úgy, ahogy én kértem, ezért felvállalom a felelősséget az eredményért. Remélem, a továbbiakban sok sikerben lesz részük – én még egyszer köszönöm mindenkinek a lehetőséget” – indokolt Tenter.

Halm Rolland szakosztály-igazgató azt mondta, az elmúlt időszak eredménytelenségében “a játékosok felelőssége is megkerülhetetlen”, ezért a klub a fizetésük 15 százalékát visszatartja, és ezt a kosárlabdázók csak akkor kapják meg, ha a következő két mérkőzésüket megnyerik.

Az Alba eddigi hat bajnoki mérkőzéséből hármat megnyert, hármat pedig elveszített, így a hetedik helyen áll a 13 csapatot számláló NB I-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik