Sport téli olimpia 2018

A 2018-as olimpiára is nehéz lesz kijutni

A magyar jégkorong-válogatottnak bravúrok sorát kellene bemutatnia ahhoz, hogy kijusson Dél-Koreába, a téli olimpiára.

2018-ban a dél-koreai Pjongcsangban rendezik majd a téli olimpiát. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a héten úgy döntött, hogy a házigazda alanyi jogon ott lehet a tornán, ez pedig egy picit megkavarja az eddigi selejtezős menetrendet.

A jegkorongblog.hu szerdai cikkéből kiderül, hogy míg eddig a világranglista első kilenc helyezettje jutott ki automatikusan a 12 csapatos eseményre, addig most majd csak az első nyolc. A 2018-as olimpiára a kvalifikáció azt követően kezdődik majd, hogy a 2015-ös világbajnokság után kialakult a világranglista.

Mivel a ranglista első nyolc helyezettje, valamint a rendező Dél-Korea biztosan ott lesz az ötkarikás játékokon, így három kiadó helyre pályáznak majd a csapatok, amihez egy háromlépcsős selejtezőcsoport vezet. A jelenleg 19. magyar válogatott úgy fest, hogy előselejtezőt rendez, jelenlegi állás szerint Nagy-Britannia, Hollandia és Horvátország lenne a mieink ellenfele.

Ha továbbjutnánk, akkor 2016 augusztusában lenne az utolsó selejtezőkör, ahol már nagyon erős ellenfeleket kapnánk és az olimpiára való kijutás egy kisebbfajta csodával érne fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik