Sport

Serena Williams hatodszor

Serena Williams (serena williams, )
Serena Williams (serena williams, )

Az első helyen kiemelt amerikai teniszező nyerte a US Open női egyes döntőjét, míg ellenfele, a dán Caroline Wozniacki, 2009 után második fináléját bukta el.

Serena Williams esélyeshez méltóan játszott és nyerte végül két játszmában hatodik tornagyőzelmét New Yorkban. A 32 éves amerikai játékos mindjárt az első adogatását elvette a dán Caroline Wozniackinak (10.). A hatodik játékig már 13 nyerő ütést produkált, ami bőven ellenúlyozta hibáit is, nem lehetett kérséges a játszma végkimenetele – 6:3.

 
Serena Williams érhetően boldog volt
Fotó: europress 

A második játszmában a dán próbált agresszívebben játszani, ennek ellenére lényegében nem volt olyan szervajátéka, ahol simán hozta volna adogatását. Így Williams, aki a találkozó során összességében 29 nyerő ütést mutatott be, kétszer is brékelte őt, és 6:3-ra behúzta a második játszmát is.

Williamsnek ez volt a 18 Grand Slam-tornagyőzeleme. 

Férfi párosban a Bryan ikrek, Bob és Mike diadalmaskodtak – a spanyol Marcel Granollerst-Marc Lopez duót verték két sima szettben.

Az ikrek idei első, összességében pedig a 16. Grand Slam-serlegüket hódították el New Yorkban. Érdekesség, hogy a 36 éves páros-specialista testvérpárnak ez volt a 100. trófeája.

US OPEN, NEW YORK (38 251 760 dollár, kemény pálya), EREDMÉNYEK:

Női egyes döntő:
S. Williams (amerikai, 1.)–Wozniacki (dán, 10.) 6:3, 6:3

Férfi páros döntő:
Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai, 1.)-Marcel Granollers, Marc Lopez (spanyol, 11.) 6:3, 6:4 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik