Sport

Vajdát kizárták a versenyből

Vajda Attilát második helye után kizárták 5000 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

 


Fotó: MTI

A magyar kenus az MTI beszámolója szerint az eleredő esőben szinte végig vezetett C-1 5000 méteren a döntőben. A célegyenesben azonban egy lekörözött versenyző mellett kellett elhaladniuk, ez megzavarta Vajdát, a hazai közönség előtt versenyző Sebastian Brendel pedig elhúzott mellette, és ezúttal is övé lett az arany. Vajda Attila a második helynek sem örülhetett sokáig: utólag kizárták, mert a versenybíróság megítélése szerint kihagyott egy bóját.

“Szerencsétlenül jött ki ez a helyzet, én kiestem a ritmusból, kormányoznom kellett, Brendelnek pedig éppen jó volt az a víz, amin haladt, így simán el tudott húzni. Nem sokon múlott, hogy meg tudjam tartani az előnyömet. Két ezüstérmet szereztem, máskor örülnék neki, de most bosszant” – értékelte a versenyt a 31 esztendős olimpiai és világbajnok Vajda Attila.

Az első hírek szerint a magyar vezetők óvást nyújtottak be a kizárás ellen, ám később kiderült, hogy mégsem. Azért nem, mert előzetesen beszéltek a versenybíróság elnökével, aki azt mondta, a magyar kenus az összes versenybíró szerint kihagyott egy bóját. Ezután a vezetők úgy döntöttek, hogy nincs értelme tiltakozni a döntés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik