Sport

Hat egység duplázott Szegeden

A szombati kilenc döntő közül hatban ugyanaz az egység nyert a kajakosok és kenusok Szegeden zajló világbajnoki válogatóján, amely a három héttel ezelőtti első fordulóban is győzni tudott.

A duplázók közé tartozott a 2008-as pekingi olimpián aranyérmes, vb-címvédő kenus, Vajda Attila – aki egy kilométeren ezúttal is maga mögé utasította a fiatal Vasbányai Henriket -, valamint a férfiaknál még a kajakos Dombvári Bence 500 méteren és a Nagy Péter, Lantos Ádám kenus duó 200-on.

A nőknél 500 méteren ismételni tudott Szabó Gabriella és régi-új társa, Csipes Tamara, aki az idén tért vissza Magyarországra, valamint ugyanebben a számban, 1000 méteren Medveczky Erika és Sarudi Alíz. A kenupárosok fél kilométeres versenyét most is a favorit Takács Kincső, Lakatos Zsanett duó nyerte.


Vajda Attila
Fotó: MTI

Három számban új győztest avattak: az első válogatón csak harmadik Csipes ezúttal mindenkinél – a három héttel ezelőtt első, ifjúsági ötkarikás bajnok Farkasdi Ramónánál is – gyorsabbnak bizonyult K-1 1000 méteren, míg a férfiaknál K-2 500 méteren ezúttal a Dombi Rudolf, Boros Gergely kettős, C-1 200 méteren pedig Nagy Péter lett az első.

A válogatón a vasárnapi zárónapon további tíz döntőt rendeznek.

Az augusztusi, moszkvai világbajnokságon induló csapat a hétfői pótválogatók után alakul majd ki. A szövetség tájékoztatása alapján az már biztos, hogy férfi K-4 1000 méteren nem lesz “szétlövés”, hanem a csütörtökön győztes, olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű hajó állhat rajthoz a vb-n. Miután 1000 méteren a válogatási elvek szerint nincs duplázás, így eldőlt a páros és egyes válogató is, előbbi számban a Hufnágel Tibor, Kökény Roland duó, utóbbiban pedig Dombvári lesz a magyar vb-induló.

Eredmények

férfiak:

K-1 500 m:
1. Dombvári Bence (G4S-Honvéd) 1:41.378 p
2. Szalai Tamás (Vasas) 1:42.014
3. Kugler Attila (Vasas) 1:43.130

K-2 500 m:
1. Dombi Rudolf, Boros Gergely (Építők, ASE) 1:32.991 p
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Vasas) 1:33.789
3. Kugler Attila, Schenk Áron (Vasas) 1:35.763

C-1 1000 m:
1. Vajda Attila (EDF Démász-Szeged) 4:07.661 p
2. Vasbányai Henrik (KSI SE) 4:11.681
3. Varga Dávid (Graboplast-Győr) 4:12.563

C-1 200 m:
1. Nagy Péter (Graboplast-Győr) 41.958 mp
2. Lantos Ádám (Graboplast-Győr) 42.480
3. Hajdu Jonatán (Dunaferr) 42.594

C-2 200 m:
1. Nagy, Lantos 38.969 mp
2. Foltán László, Korisánszky Dávid (UTE, Csepeli KKE) 39.887
3. Varga Dávid, Vass András (Graboplast-Győr, Dunaferr) 40.151

nők:

K-2 500 m:
1. Szabó Gabriella, Csipes Tamara (G4S-Honvéd) 1:43.556 p
2. Vad Ninetta, Kárász Anna (KSI SE, EDF Démász-Szeged) 1:44.246
3. Hagymási Anita, Hagymási Réka (MAFC) 1:47.246

K-1 1000 m:
1. Csipes 4:09.332 p
2. Farkasdi Ramóna (Graboplast-Győr) 4:16.802
3. Kiszli Vanda (ASE) 4:22.262

K-2 1000 m:
1. Medveczky Erika, Sarudi Alíz (KDSE, Közgép SE Szolnok) 3:53.172 p
2. Szilágyi Anett, Simán Fanni (VVSI-PRO, Csepel) 3:55.926
3. Váczai Enikő, Soltész Noémi (KSI SE, Tiszaújvárosi KKSE) 3:56.904

C-2 500 m (2 induló):
1. Takács Kincső, Lakatos Zsanett (Graboplast-Győr) 2:08.652 p
2. Nagy Bianka, Molnár Csenge (EDF Démász-Szeged) 2:26.190

Ajánlott videó

Olvasói sztorik