Sport

Bátorfi lett a Magyar Triatlon Szövetség elnöke

A Magyar Triatlon Szövetség szerdai rendkívüli közgyűlésén megválasztotta a korábbi elnökségi tagot, dr. Bátorfi Bélát elnökké.

A 2012-ben megválasztott elnök dr. Biró Marcell korábban már tájékoztatta a közgyűlés tagjait, hogy a megnövekedő egyben megtisztelő államigazgatási feladatai miatt –amely idejének jelentős részét leköti – a továbbiakban nem tudja ellátni az elnöki feladatokat, ezért annak tisztéről lemond.

A korábbi elnök köszönetet mondott a triatlonos társadalomnak, amely bízott benne valamint sok sikert kívánt az új elnökség munkájához.

Az újdonsült elnök dr. Bátorfi Béla – aki programját a „a XXI. század egyéni sportjaként” mutatta be és elmondta fontos, hogy megerősítség a már meglévő „Tanulj és sportolj” triatlon életpálya-modell megerősítését, a különböző Nemzetközi Triatlon Központok szerepét, az amatőr sportolók megtartását is.

Továbbá felhívta a figyelmet az állami támogatások további elnyerésének szükségességére és ígéretet tett a sportág „szolgálására”.

„Megválasztásom esetén minden erőmmel azon leszek, hogy a triatlon sportágat szolgáljam, az egyesületektől kapott bizalmat megháláljam.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik