Sport

Ismét nyert az SZTE EHÖK SE női röplabdacsapata

Vasárnap délután A SZTE EHÖK SE utolsó hazai bajnoki mérkőzésén a Hajdúböszörmény ellen aratott 3:1-es diadalmat.

A SZTE EHÖK SE női röplabda csapata a hétvégén utoljára lépett pályára hazai környezetben a 2013/14-es szezonban. A vendég együttes ezúttal a Hajdúböszörményi TE volt. Meghatározó játékosok – köztük Neizer Lili, az első számú feladó – hiányoztak a kezdő hatosból betegség és egyéb okok miatt. Ennek ellenére sikerült hozni a papírformát. 3:1-re diadalmaskodtak a szegedi egyetemisták.

Az első szettre, és az egész mérkőzésre új felállást kellett kitalálnia Berkes Zoltán trénernek a hiányzások miatt. Meg is látszott a játékon, hogy nincsenek összeszokva a középsők a feladóval: nem igazán jött be a máskor megszokottan hatékony centerjáték. Szerencsére ezt eredményes szervákkal és a szélső támadásokkal tudták kompenzálni a vendéglátók. A fizikai és magassági előny segített a lányoknak pontról-pontra elhúzni ellenfelüktől. A szettet végül simán, 25:18-ra hozta a Szeged.

A második szettre egy teljesen más HTE állt fel a pályára. Motiváltan és sokkal lelkesebben játszottak, mint az EHÖK, minden egyes pontért megküzdöttek. Sikerült is tartaniuk a lépést a hazaiakkal, szép megoldásokkal pár pont előnyre is szert tettek, amelyet a Szeged még Molcsányi Petra bombáival sem tudott kompenzálni.

A szett második felétől gigászi csata szemtanúi lehettek a találkozóra kilátogatók: látványos és hosszú labdamenetek következtek, melyek végén hol hazai, hol vendég diadal született. A szett eleji előnyt azonban nem sikerült felhozni a Tisza-partiaknak. 25:22 a hajdúböszörményi gárdának.

A harmadik etapra a Szeged „határozottan, esélyt sem adva az ellenfélnek” szellemben lépett pályára. A játék minden elemében felülkerekedett a Szeged a HTE-n, ami pontokban is hamar megmutatkozott. Kis idő elteltével már 20:8-at mutatott az eredményjelző.

Az ezután következő apró koncentráció hiányt orvosolva, a bokasérüléséből visszatérő Fürdök Nóra is lehetőséget kapott az edzőtől. A taktikai cserének köszönhetően átlendültek a lányok a hullámvölgyön, és sikerült is nagy különbséggel, 25:17-re megnyerni a szettet.

Az utolsó játékrész képe hasonló volt az előzőekhez. Nyitásban mindenki remekelt hazai oldalon. Több ászértékű nyitás is érkezett a vendég térfélre, amivel érdemben nem tudtak mit kezdeni. A Szeged viszont mind szélen, mind centerben hatékonyan támadott, mellyel a harmadik szetthez hasonló eredményt sikerült elérni. 25:14-re, több mint két órás mérkőzésen győzött a SZTE EHÖK SE.

„Sajnálatos technikai probléma miatt az első számú irányítóm nem tudott pályára lépni, ez láthatóan megzavarta az egész csapatot. Néhány buta hibát leszámítva, amik miatt elbuktuk a második szettet, összességében elégedett vagyok a látottakkal, nagyot küzdöttek a lányok. Gratulálok mindkét csapatnak” – mondta Berkes Zoltán.

SZTE EHÖK SE – HTE 3:1 (17, -24, 15, 10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik