Sport

Ellenük játszhatja BL-nyolcaddöntőjét a Veszprém

cristian ugalde, mkb veszprém (cristian ugalde, mkb veszprém)
cristian ugalde, mkb veszprém (cristian ugalde, mkb veszprém)

A csoportgyőztes, így az első kalapba kerülő MKB-MVM Veszprém az Eklemovic Nikolát is foglalkoztató lengyel Wisla Plockot, a macedón Vardar Szkopjét vagy a dán Aalborgot kaphatja ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi sorsolásán.

A magyar csapat idegenben kezd március 19. és 23. között, a visszavágót pedig hazai környezetben játssza március 26. és 30. között.

A Veszprém nem kerülhet össze a csoportjában negyedik ukrán Motor Zaporizzsjával, amelytől szombaton, a csoportkör zárásakor kikapott 26-22-re.

Az európai szövetség a hírlevelében megjegyezte, hogy a Veszprém mellett szintén első kalapos a tavalyi négyesdöntő résztvevői közül három: a címvédő Hamburg, a második helyezett Barcelona, valamint az akkor negyedik THW Kiel. A 2013-as harmadik, a lengyel Kielce ezúttal csoportharmadikként a harmadik kalapba kapott besorolást.

A kiírás szerint a csoportelsők csoportnegyedikekkel, a csoportmásodikok csoportharmadikokkal találkoznak a nyolcaddöntőben, az elsők és másodikok otthon játsszák a visszavágót. Az azonos csoportból érkezők elkerülik egymást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik