Sport

Budapesti olimpia: ösztöndíjakban él tovább a szelleme

Hidvegi-Vid(960x640).jpg (hidvégi vid, )
Hidvegi-Vid(960x640).jpg (hidvégi vid, )

A „BOM a Magyar Sportért" Közhasznú Alapítvány tizenhat élsportoló, egyben a civil életre is készülő fiatal tanulmányait támogatja a jövőben. Hogy miért? Erről beszél a szervezet egyik alapítója, Kulcsár Krisztián korábbi világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőröző.

Pár évvel ezelőtt igen komoly társadalmi párbeszéd közepette volt a napirenden egy esetleges budapesti olimpia megrendezésének ötlete. A 2005-ben megalakuló Budapesti Olimpiai Mozgalom egyesületként ezért a célért küzdött, hatástanulmányokat készített, aláírásokat gyűjtött, és még azok is a gondolat hívei lettek, akik a financiális kérdésben szkeptikusak voltak.

Lépni kellett

A BOM a 2020-as rendezést tűzte ki eredendően célnak, a mára már alapítványként működő szervezet weboldalán még látszik, hány nap van hátra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntéséig. Nos, igen, mínusz 189 nap, hiszen a NOB tavaly Tokiónak ítélte oda a 2020-as olimpiát.

A BOM persze már egy ideje irányt váltott, hiszen mindig is reálisan látta a helyzetet.

„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a budapesti olimpia megrendezésének lehetősége ideiglenesen lekerül a napirendről, az egyesületünk tagsága úgy döntött, nem hagyja veszni azt az energiát, amit ebbe a mozgalomba fektettünk” – mondja Kulcsár Krisztián, az alapítvány kuratóriumának egyik tagja, korábbi világbajnok párbajtőröző.

„Azt mondtuk, próbáljunk arra koncentrálni, hogy az olimpiai sportágakban megmutatkozó sikerességünk fennmaradjon, hogy legyen továbbra is sikeres az élsportunk. Ekkor alakultunk alapítvánnyá, és ekkor született meg az a döntés is, hogy azokat a kiemelkedő sportolókat, akik a sporton túli életükre is gondolva tanulmányokat folytatnak, támogatjuk” – tette hozzá.

Hogyan választották ki a sportolókat?

A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány a jövőben tizenhat élsportoló tanulmányainak költségét vállalja át. Más ösztöndíjakhoz képest ez a kezdeményezés nem ragad le az egyetemi, főiskolai képzéseknél, azaz a középfokú vagy egyéb akkreditált képzések tandíját is fedezi, ha a sportoló éppen azt végzi.

A BOM az olimpiai sportágak szakszövetségeivel állapodott meg és egyeztetett, ők küldték el a pályázati lehetőséget az egyesületeknek. A beérkező pályázatokat ellenjegyeztették a szakszövetségekkel, ez volt az első szűrő, hogy a paraméterek korrektek legyenek. Ezt követően az alapítvány sportszakmai bizottsága tárgyalt a kérelmekről, és ez a testület tett javaslatot a kuratóriumnak a támogatásra.


Hidvégi Vid is támogatott lett
Fotó: MTI

A szakmai bizottságban olyan szakemberek ülnek, akik tevékenységük folytán a magyar sport teljes vertikumát átlátják, így képesek helyes döntéseket hozni. A bizottság tagjai: Buzgó József (elnök), Hajdú B. István, Ábrahám Attila, Gundel Takács Gábor, Kálnoki Kis Attila, Kemény Dénes, Schulek Csaba és Szabó Tünde.

Magánkezdeményezésről van szó

„Fontos megjegyezni, hogy ez egy civil kezdeményezés a kezdetek óta, az ösztöndíjakat pedig a BOM-ban tevékenykedő magánemberek és magántársaságok a saját vagyonukból ajánlják fel. Nehezen fogalmazódhat tehát meg egyfajta kritikai él, mint ahogyan a budapesti olimpia ötlete sem szégyellnivaló vállalás most sem” – mondta Kulcsár Krisztián.

A pályázat folyamatos lehetőséget biztosít, de a támogatás mértéke nagyban függ a rendelkezésre álló anyagi lehetőségektől. Az alapítvány a sportszakmai bizottságon keresztül próbált minél több olimpiai vagy paralimpiai sportág képviselőjének támogatást biztosítani, és a fókuszában nem a látványsportok álltak feltétlenül. Az elsődleges szempont mindamellett a hitelesség volt.

Ők lettek a BOM első támogatottjai (keretbe):

1.Ambrus Krisztina (Asztalitenisz – OB1., TOP 12 3., EB 5., Ifi EB 2.) – Budapesti Corvinus Egyetem
2. Bertus Kitti (Evezés – Ifi EB 9., Ifi EK 3.) – Szinergia Üzleti Szki.
3.Farkasdi Ramóna (Kajak-kenu – Ifi VB 1. 2. Ifi EB 2×1, Ifi Olimpia 1.) – Széchényi István Egyetem
4.Gercsák Szabina (Judo – Ifi VB 1., Ifi EB 1., Junior EB 2.) – Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola
5.Hidvégi Vid (Torna – EB 4., VB 4., Londoni Olimpia 8.) – Budapesti Sportszövetségek Uniója
6.Horváth Zsanett (Triatlon – Junior EB ranglista 1., Ifi EB 1.) – Best Work Oktató és Szolg. Kft.
7.Joó Abigél (Judo – EB 2×1., VB 7., Londoni Olimpia 5.) – Szent István Egyetem
8.Lantos Ádám (Kajak-Kenu – VB 4., U23 EB 3.) – OKTÁV Továbbképző Központ
9.Meilinger Csaba (Paraúszás – Paralimpia 2012 London 8., VB 8, EB 5.) – Pécsi Tudományegyetem
10. Réti Anna (Öttusa – Ifi A EB 5. Biathle Ifi VB 4., Junior OB 2.) – Szegedi Tudományegyetem
11. Schmelcz Vivien Fanni (Atlétika – U23 EB. 7. hely) – Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
12.Simon Béla (Evezés – 2012 London 13. hely, U23 VB 2.) – Nyugat-magyarországi Egyetem
13.Szabó Kristóf Zoltán (Kajak-Kenu – Ifi EB 2., U23 EB 3.) – Budapesti Gazdasági Főiskola
14. Tóth Márton (Kajak-kenu – VB 3., EB 1.2.3.) – Károli Gáspár Református Egyetem)
15. Várhelyi Anna Judit (Vívás – Junior VB 2. egyéni, VB 4. csapat) – Budapesti Sportszövetségek Uniója
16.Zs. Tóth Anna (Öttusa – Youth “A” VB 3., EB 2. Pánamerika Bajnokság 1.) – Altisz Alapítványi Gimnázium

Ajánlott videó

Olvasói sztorik