Sport

Fejleszt a Dunakanyar SE

Majdnem kész Szentendrén a Kőzúzó utcai sportpálya felújítása.

A 100 millió forintos pályázati támogatásból a labdarúgópálya és az öltöző már elkészült. A beruházás mellett két kisbuszt is vásárol a sportegyesület. Az infoszentendre.hu kérdésére Batári Csaba az egyesület vezetője elmondta, hogy a pálya mellett rendbe tették a korábban förtelmes állapotban lévő öltözőket is, a kis fitnessteremmel együtt 200 négyzetméter alapterületen sikerült felújítani az épületet. A bútorok még hiányoznak, de a tervek szerint ezek is meglesznek február közepéig. A márciusi bajnoki kezdéstől így teljesen berendezett és korszerű létesítményben sportolhatnak a gyerekek.

A fejlesztések azonban ezzel nem értek véget, mivel újabb pályázati forrásból két kisbuszt is vásárol az egyesület, valamint a későbbiekben egy sportcsarnok építését is tervezi a focipálya mögött. A fejlesztésről beszámolt a TV Szentendre is:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik