Sport

Megszakadt a Thunder sorozata

oklahoma city thunder (oklahoma city thunder, )
oklahoma city thunder (oklahoma city thunder, )

Sorozatban aratott kilenc győzelem után kikapott az Oklahoma City az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban.

Az OKC 21/5-ös mutatóval várta a hétfő hajnali meccset, raádásul a két évvel ezelőtti döntős együttes remek szériát produkált, hiszen zsinórban kilenc mérkőzésen hagyták el győztesen a pályát.


Durant bár 24 pontot dobott, ez is kevés volt
Fotó: AFP

A Toronto Raptors azonban megálljt parancsolt Kevin Durantéknak, hiszen 104-98-ra nyertek a vendégek úgy, hogy az utolsó másfél percben hat pontot is dobtak, míg az Oklahoma egyet sem.

Az Oklahoma City ezzel együtt az első hazai vereségét szenvedte el az idényben. Tizenhárom mérkőzésből álló szériája a második leghosszabb volt azóta, hogy a 2007-2008-as szezonban a Cleveland Cavaliers az első 23 hazai összecsapását megnyerte.

A játéknapon a keleti legjobb Indiana Pacers is nyerni tudott, míg a Los Angeles Clippers hosszabbításban verte a Minnesotát.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Oklahoma City Thunder-Toronto Raptors 98-104
Indiana Pacers-Boston Celtics 106-79
Los Angeles Clippers-Minnesota Timberwolves 120-116 – hosszabbítás után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik