Sport

Deutsch Tamás egy nagy tervet jelentett be

Deutsch Tamás (deutsch tamás, )
Deutsch Tamás (deutsch tamás, )

A labdarúgó utánpótlásbázisok mintájára egyesületi akadémiát indít az MTK, itt több sportágban, a klub legtehetségesebb fiataljai pallérozódhatnak majd.

Deutsch Tamás, a fővárosi egyesület elnöke a pénteki sajtóbeszélgetésen elmondta, az akadémia a 125. születésnapját nyolc nap múlva ünneplő klub legjelentősebb vezetőjének, az 1905-től közel negyven évig tevékenykedő Brüll Alfrédnak a nevét viseli majd. Az akadémiára a következő három-öt hónapban válogatják ki a legjobbakat, a létesítmény pedig várhatóan a jövő év közepétől kezdi meg működését.

Deutsch Tamás hozzátette: ez a bejelentés is része az MTK jubileumi ünnepségsorozatának, amelynek keretében szombaton, a Budapest Honvéd elleni bajnoki futballmérkőzést megelőzően felavatják Hidegkuti Nándor, a kék-fehér klub legendás labdarúgójának mellszobrát a róla elnevezett stadionban. Az 1888. november 16-án alapított egyesület zuglói vívócsarnoka nemrég Szőcs Bertalan mesteredző nevét vette fel, múlt szombaton a kajak-kenusok a szakosztály népszigeti telepén diófát ültettek a jubileum alkalmából, a Magyar Posta pedig emlékbélyeggel tisztelgett az évforduló előtt.

A tervek szerint a 125. évfordulót hamarosan egy könyvvel, illetve egy filmmel is megörökítik majd.


Deutsch Tamás, az MTK elnöke
Fotó: MTI

A klub fejlesztéseivel kapcsolatban Deutsch Tamás elmondta, a zuglói Lantos Mihály Sporttelepen egy multifunkcionális sportcsarnok épül majd, a tervek szerint 2015-re elkészülő létesítményben az MTK 15 szakosztályának sportolói készülhetnek fel (víz, uszoda és jég kivételével).

A labdarúgók otthonául szolgáló Hidegkuti Stadionnal kapcsolatban az elnök hozzátette: a létesítményt a Magyar Labdarúgó Szövetség jövőre induló stadionrekonstrukciós programjának első ütemében kezdik majd felújítani.

Deutschnak köze nincs az MTK-utánpótláshoz

Legalább is saját bevallása szerint, mert az, mint kifejtette, egy teljesen más üzleti vállalkozás, ő a nagycsapat elnöke, szóval most csak biztos mindent egy cetliről olvasott fel, aztán helló, ment vissza a nagycsapathoz. De akkor miért is ő büszkélkedik az utánpótlásbázissal? Miért nem az, aki alá az tartozik?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik