Sport

SZTE EHÖK SE vs JRK Női Röplabda NBII-es Mérkőzés

Vasárnap délután a Jászberény csapatával mérkőztek a SZTE EHÖK SE röplabdás lányai a NBII negyedik fordulójában. Sajnos 3:1-re kikapott a Szeged, hiszen rengeteget erősödött új igazolásaival a JRK.

A tavalyi szezonban a találkozók mindegyikén nagy csatát láthatott a közönség a szegedi alakulat és a Jászberényi RK között. A JRK nem titkolt szándéka, hogy elhódítsa a Szeged bajnoki címét, így feljuthasson az első osztályba. A hazaiak bizakodva indultak neki a mérkőzésnek, s végre a csapat edzője, Csíkos Szilárd is elfoglalhatta helyét a kispadon.

Az első játszmát a vendégek kezdték jobban, kihasználva magasságbeli fölényüket. A játékrész közepére azonban már felzárkóztak a szegedi lányok, így Deme Gábor edzőnek csupán két pontos előnynél kellett kikérnie első idejét.  A játékmegszakítás segített is játékosainak, tartani tudták előnyüket. A végjátékban azonban megrázták magukat a hazaiak és Molnár Anna kemény nyitásainak köszönhetően behúzták a szettet (25:22).

Az előző részsiker úgy tűnt sokat kivett a Tisza-partiakból. Kapkodni kezdtek, valamint nem tartották az edzői utasításokat, ezért Csíkos Szilárd hamar ki is kérte mindkét idejét (2:4), (7:10). A tréner dorgálása meghozta az eredményt, hiszen lányai fegyelmezettebb játéka szorosabbá tette a játszmát. A jászságiak látva, hogy mégsem lesz könnyű dolguk, magasabb fokozatra kapcsoltak. Pontosították a bejátszásokat, s mind szélről, mind centerből kíméletlenül pontra váltották a labdákat (20:25).

A harmadik etap némi zavarral indult, melyből a szegedi gárda jött ki jobban (8:3). Deme játékmegszakítása azonban helyre tette hatosát, s nem csak a vezetést szerezték meg, de el is húztak a vendéglátóktól. Nem segített az edzői „jó tanács” szegedi oldalon, alapvető hibák követték egymást, így a szett végén ismét a Jászberény örülhetett (17:25).

A vendégek már-már azt hihették, hogy nem csupán a játszmát, a mérkőzést is megnyerték, de nem adták könnyen magukat az EHÖK-ös lányok. Tapadtak ellenfelükre, kihasználva minden lehetőséget. A szett közepén megingott a figyelem hazai oldalon, de akarattal ellensúlyozni tudták, ezzel szorosabbá téve a végjátékot. Sajnos ez is kevésnek bizonyult, hiszen 22:21-es vezetés után a legkisebb különbséggel ugyan, de a Jászberény szerezte meg a negyedik játszmát, s ezzel a három pontot érő győzelmet is.

SZTE- EHÖK SE- Jászberényi RK 1:3 (22, -20, -17, -23)
Szeged, Hattyas sor, D-tornacsarnok, 100 néző. Vezette: Gyulai G., Soltész R.
SZTE- EHŐK SE: Horuczi, Molcsányi, Csintalan, Fürdök, Neizer, Molnár A. Csere: Ádám (libero), Páder (libero), Lengyel, Krcelic, Selmeczy
Jászberényi RK: Gulyás, Molnár- Németh, Szigediné ,Gregor, Pintér, Karakas. Csere: Szabó M.

Csíkos Szilárd: „Az elő szettben még tartott a múlt heti láz, és ki is használtuk az ellenfél hibáit. Utána sajnos elfáradt fejben a társaság, így a többi szettben, nem sikerült meglepetést okozni. Sajnálatos módon az alapok hibái jöttek elő. A pontatlan bejátszások, az elrontott nyitások és nyitásfogadások, valamint a helyezkedés mind megbosszulta magát!”

A következő mérkőzésre október 20-án kerül sor, amikor a Hajdúböszörményi TE fogadja az SZTE-EHÖK SE csapatát.

 

Molcsányi Petra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik