Sport

A medúzák sem tudták leállítani Mányokit

Mányoki Attila (mányoki attila, )
Mányoki Attila (mányoki attila, )

Átúszta a La Manche-csatornát a különleges vízi vállalkozásairól ismert Mányoki Attila, aki beállítva a magyar csúcsot 10 óra és 47 perc alatt teljesítette az angliai Dover és a franciaországi Tardinghen közötti 47,23 kilométeres távot.

Az esztendők óta ultratávokat teljesítő magyar sportember világcsúcsra készült, de “csak” magyar csúcsbeállítás lett belőle.


Mányoki Attila a képen még csak a Balatonban tempózott, de a “csatornával” is megbíirkózott
Fotó: MTI

“Nagyon erős áramlatban kellett haladnom, de szerencsére napos idő volt és enyhe szél. A viszonylag nyugodt tengeren jó tempóban tudtam haladni. A víz 15 fokos volt, de a francia partokhoz közeledve folyamatosan kezdett emelkedni a hőmérséklete, egészen 17 fokig. Az átúszás alatt a 4. és 6. óra között rettenetesen hideg volt a víz. Ez idő alatt ez jelentette a legnagyobb gondot, annak ellenére, hogy erős tempót úsztam” – fogalmazott Mányoki, hozzátéve, hogy az utolsó két órában már teljes sötétségben haladt, rosszak voltak a látási viszonyok, és emiatt háromszor is medúza csípte meg.

Mányoki kiemelte, hogy a 10 óra 47 perces idejével beállította Szlavicsek Gizella 1988-ban elért magyar csúcsát.
A La Manche-próba amúgy az Ocean’s Seven elnevezésű, hét állomásból álló nyíltvízi úszósorozat első része. Itt hét csatornát kell meghódítani külső segítség nélkül.

Csak a miheztartás végett: Mányoki 15-17 fokos hullámzó vízben átlagosan 1,22,0-as 100 métereket úszott. Aki volt már medencében, az tudja mit jelent ez!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik