Sport

Szegedi bringások embert próbáló sikere

Szegedi Kerékpáros Sport Club csapata a zánkai 24 órás váltón a bronzérmet szerzett.

A zánkai 24 órás mountainbike váltóversenyen hajszálnyival csúszott le a dobogó második fokáról a Szegedi Kerékpáros Sport Club hat fős csapata: óriási versenyben a bronzérmet szerezték meg az Elit3 kategóriában. A szezonban a mountainbike szakosztály versenyzői eddig hét érmet szereztek.

Zánkán 13. alkalommal rendezték meg az emberpróbáló váltóversenyt,  amely idén teltházzal futott, lévén, hogy ez volt a 24 órás VB “főpróbája“. Csapattagok: Balázs Amand Tibor, Nagy András, Salzer Tibor, Szihalmi Zsolt, Schleining Rudolf és Gyöngyösi László.

A versenyzőknek minimum két órát kellett kint tölteniük a pályán 24 óra alatt, a csapattagok szabadon dönthették el, hogy mikor és kit váltanak. Az a csapat győzött, amelyik 24 óra alatt a leghosszabb távot – vagyis legtöbb kört – tette meg. A 3,8 kilométer hosszú pályát több technikás, szórakoztató szakasz színesítette. Nappal a versenyzőket a hőség, éjszaka a kialvatlanság tette próbára, és hatalmas volt a por is. Az SZKSCseket nem kerülte el a defekt, és az egyik versenyző bukott is. Mindezek ellenére a csapat csupán egy körrel maradva le a dobogó második fokáról. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik