Sport

Froome: Armstrong csalt, én nem

Chris Froome (chris froome, )
Chris Froome (chris froome, )

A francia kerékpáros körversenyen vezető bringás kikéri magának, hogy doppingolással gyanúsítják.

Hétfőn szünnapot tartanak a 100., jubileumi Tour de France-on, azonban van elég téma, amin lehet csámcsogni a pauza alatt.

Itt van például egyből a sárgatrikós Christopher Froome kirobbanó formája, ami az utóbbi évek doppingbotrányai miatt sokaknak szúrja a szemét. A brit kerekes a nyolcadik szakaszt követően állt az élre az összetettben, a vasárnapi, ellentmondást nem tűrő etapgyőzelme után pedig már 4 perc 14 másodperc az előnye a holland Bauke Mollema előtt, azaz csodára lenne szükség ahhoz, hogy a következő hat szakaszon elbukja a Tour-győzelmet.


Chris Froome-ot azzal vádolják, nem csak a sárga trikó miatt tűnik ki a tömegből
Fotó: AFP

„Végtelenül elkeserítő, hogy itt ülünk, egy nappal életem legnagyobb győzelme után, és a doppingról beszélünk. Én és a csapattársaim hónapok óta távol vagyunk az otthonunktól, és azon dolgozunk, hogy ott tartsunk, ahol most vagyunk. És mit kapok cserébe, hogy az élen vagyok? Hogy csaló vagyok és hazug. Lance (Armstrong – a szerk.) csalt. Én nem. A sztorinak ezennel vége” – mondta hétfői interjújában a feldúlt Froome.

Nem csoda, ha idén nagyobb figyelem hárul a bringásokra, tekintve, hogy még nem volt olyan rég Lance Armstrong beismerő vallomása. A Tourt korábban hétszer is megnyerő amerikai bevallotta, hogy egész pályafutása alatt tiltott teljesítményfokozókat használt, ennek következtében utólag megfosztották minden címétől. Armstrong stílszerűen a Tour de France kezdete előtt is kijelentette, hogy dopping nélkül nem lehet nyerni

Közben egy másik sportágban, az atlétikában is bedőlni látszik a doppingdominó. Vasárnap több sztársportolót, köztük a korábbi világbajnok Tyson Gayt, illetve az egykori világcsúcstartó Asafa Powellt érték tiltott szerek használatán, mivel pozitív mintát adtak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik