Sport

Vb-t nyerne a magyar boksz nagy visszatérője

Káté Gyula (káté gyula, )
Káté Gyula (káté gyula, )

Káté Gyula visszatér a ringbe, és megcélozta a 2016-os olimpiát.

A tavalyi, londoni ötkarikás játékokat követően Káté Gyula felhagyott a bokszolással. Akkoriban azt mondta, ahhoz már öreg, hogy profinak álljon, amatőrök közt pedig nem látta értelmét a folytatásnak.

Azóta nagyot fordult a világ a többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes Kátéval, ugyanis az APB nevű félprofi szervezet lehetőséget kínált számára, ő pedig úgy döntött, visszatér.

„Van annyi erő bennem, hogy a 69 kilós súlycsoportban akár egy hivatásos világbajnoki címet is szerezzek, sőt az APB révén kijussak a 2016-os olimpiára”nyilatkozta Káté a borsonline.hu-nak, és azt is hozzátette, hogy sikerült meggyőznie korábbi mesterét, Szántó Imrét, hogy legyen az edzője. Ennek azonban van egy feltétele.

„Mivel ismét elkezdte tanulmányait a Testnevelési Egyetemen, csak akkor nem kell fizetnie a tréningekért, ha nincs utóvizsgája” – mondta Szántó, aki a múlt héten írt levelében közölte, nem dolgozik többet a szövetséggel.

Káté előbb a hároméves alapképzést végzi el, majd újabb két év tanulás után kaphatja meg a szakedzői képesítést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik