Sport

Kettéválik a Fradi

ftc pler (ftc pler, kézilabda)
ftc pler (ftc pler, kézilabda)

Megszűnik a fúziós együttműködés az FTC és a PLER férfikézilabda-szakosztályai között.

A két fél, valamint a zöld-fehér klub közös, szerdai közleménye úgy fogalmaz, hogy „a két, szakmailag kimagasló és tartalmas esztendő után a felek közös szándéka alapján a fúziós együttműködést megszüntetik”. A PLER csapata továbbra is az első osztályban játszik, míg az FTC az NB I/B-ben kezdi meg a szezont, a tervek szerint saját utánpótlására támaszkodva.

Amint az írásban jelzik, „az FTC és a PLER kézilabda-szakosztálya az elmúlt években már megszokott kiváló munkakapcsolatot tartja fenn a jövőben is”.

A két szakosztály 2011-ben egyesült azzal a céllal, hogy együtt nagyobb eséllyel tartsák életben a fővárosi férfi-kézilabdasportot, legalábbis az élvonal szintjén.

Az együttműködés előtt, a 2009/10-es idényben a PLER az ötödik, az FTC a kilencedik, míg a 2010/11-es évadban az FTC a harmadik, a PLER pedig a nyolcadik volt.

Az első közös szezonban (2011/12) az FTC–PLER – mint egyetlen fővárosi NB I-es gárda – a hetedik, a legutóbbi kiírásban pedig az ötödik lett.

Horváth István, az FTC–PLER szakosztály-igazgatója az MTI-nek elmondta: a PLER-nek – mint ahogy eddig a közös csapatnak is – Zsiga Gyula, az FTC-nek Adorján Gábor lesz a vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik