Sport

Skaliczki: mindhárom korszak szép volt a Szegeddel

Skaliczki László (skaliczki lászló, )
Skaliczki László (skaliczki lászló, )

A szezon végeztével harmadszor is búcsúzik a Szeged férfi kézilabdacsapatától Skaliczki László, aki mindhárom korszakot szépnek tartja.

A klub honlapjának adott nyilatkozatában az 58 éves szakember kitért rá, hogy az utolsó három évben is voltak remek győzelmek, sikerek, ugyanakkor nem sikerült sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában diadalmaskodni.

“Kevésen múlt a siker, hogy felérjünk a csúcsra. Szerencsénk sem volt, hiszen úgy gondoltuk, hogy közelebb kerültünk a nagy riválishoz, a Veszprémhez, de ellenfelünk mindig úgy erősített, hogy ez nem valósulhatott meg” – fogalmazott Skaliczki, aki az első korszakában, még játékosként feljutott az NB I-be a gárdával, majd a következő felvonásban, immár edzőként 1996-ban bajnok lett a Tisza-partiakkal.

Skaliczki büszkén említette, hogy a csapat vele mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, a City Kupában elődöntős volt, és a 100. BL-meccsét is az ő irányításával játszotta.

A jövőt illetően elmondta, szeretne fiával együtt dolgozni, akár egy csapatnál edzősködni vagy éppen tehetségekkel foglalkozni.

Skaliczki Lászlót a spanyol válogatottal 2005-ben világbajnok Juan Carlos Pastor váltja a vezetőedzői poszton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik