Sport

Jól halad Gyurtáék vb-felkészülése Hódmezővásárhelyen

risztov-eva(4)(960x640)(1).jpg (risztov éva, )
risztov-eva(4)(960x640)(1).jpg (risztov éva, )

A körülmények parádésak, a nyári, barcelonai világbajnokságra való felkészülés nagyon jól halad - jelentette ki Széles Sándor mesteredző.

A szerdai sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy mind az uszoda, mind pedig a város vezetése minden kérésüket teljesítette, amiért hálásak.

“Minden körülmény adott a megfelelő munkához. Az utóbbi években máshol nem is voltunk edzőtáborban, a világversenyek és az olimpia előtt is Hódmezővásárhelyen készültünk” – tette hozzá. Széles Sándor úgy látja, hogy a jövő hét elején záruló edzőtábor végére ugyanazt a formát fogják Gyurtáék elérni, mint egy évvel ezelőtt.

Risztov Éva azt mondta, mindig örül, amikor Hódmezővásárhelyre jönnek, hiszen ilyenkor több időt tölthet a rokonokkal és a családjával.

“Nagyon jó feltételek mellett tudunk edzeni, amit jelenleg máshol Magyarországon nem is tudnak biztosítani számunkra” – jelentette ki, majd kitért rá, hogy Barcelonára a nyíltvízi 10 kilométeres és az uszodai 1500 méteres számban készül.

“Minden helyezést ajándéknak tartok. Négyéves ciklusokban gondolkodom, a világbajnokságot a következő olimpia előtti felkészülés részének tekintem” – fogalmazott.

Az olimpiai arany mellett világ- és Európa-bajnoki címekkel is rendelkező Gyurta Dániel azzal kezdte, hogy őt családi szálak nem kötik a városhoz, de érzelmi szálak már igen:
“Hódmezővásárhely a szívem csücske, hiszen öt éve járok ide felkészülni minden fontosabb megmérettetés előtt. Valóban, a vásárhelyi víz már kabalaként is szolgál a versenyek előtt” – hangoztatta. Hozzátette, hogy a mostani edzőtábor nagyon jól sikerült, kezd nagyon jó formába lendülni, ráadásul 8-9 hét felkészülés még előtte van.
“Ha betegség, vagy sérülés nem akadályoz, minden esély adott lesz, hogy a legjobb időm körüli eredményeket ússzak” – adott biztató előrejelzést a spanyolországi vb-re.

A sajtótájékoztatón Kószó Péter alpolgármester a városvezetés nevében elmondta: úgy gondolják, nem csak akkor kell magukénak érezniük a sportolók teljesítményét, amikor a dobogó legfelső fokán állnak.

“A város az előző években a felkészülés során mindig rendelkezésre állt, így Risztov Éva és Gyurta Dániel sikerét egy kicsit magunkénak is érezhettük” – fogalmazott az alpolgármester. Hozzáfűzte: a Hódmezővásárhelyen öt évvel ezelőtt elindult mindennapos testnevelés program keretében minden vásárhelyi gyermek megtanul úszni, akik “most otthon hatalmas lelkesedéssel mesélik, hogy Gyurta Dániellel és Risztov Évával úsztak együtt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik