Sport

Komoly fejlődésen ment át a karate hazánkban

dr(960x640).jpg (dr. mészáros jános, )
dr(960x640).jpg (dr. mészáros jános, )

A magyar karatésok kitettek magukért a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, hiszen öt bronzot gyűjtöttek sportolóink.

A 48. Felnőtt Karate Európa-bajnokságon minden idők legjobb szereplését produkálta a válogatott a kontinenstornákat tekintve. Ennek apropóján a szövetség elnöke, Dr. Mészáros János interjújában elmondta, nem számított ilyen remek eredményre.

“Én a magam részéről három éremre számítottam. Tudni kell, hogy ez egy professzionális sportág, amelynek az elitjébe csak szisztematikus munkával lehet bejutni. A karatén belül pedig Európa a legerősebb, így a nagy karatés nemzeteket leszámítva bárki, aki csak egy érmet is nyer, az már sikeresnek érezheti magát. A három dobogós helyre én azért gondoltam, mert olyan válogatottunk állt össze, amelynek gyakorlatilag minden tagjáról el tudtam képzelni, hogy ott lesz a végelszámolásnál.”

Mészáros természetesen büszke a magyar sportolókra, hiszen “öt éremre Európában csaknagyon kevesek képesek”.

“Azzal kezdeném, hogy az elmúlt években óriásit fejlődtünk korosztályos szinten. És az egészben az a legfantasztikusabb, hogy a fiatalok a bennük rejlő tehetséget már most meg tudták mutatni. Ezután az Eb után már nyugodt szívvel állíthatom azt, amit korábban is megpendítettünk néhányszor: amennyiben a karate olimpiai sportág lesz 2020-ban, akkor a magyar válogatott képes lehet érmet nyerni, ha ezt a munkát folytatni tudjuk. És miért ne tudnánk…”

A 15. helyen végeztünk

Törökország végzett az élen a budapesti karate Európa-bajnokság éremtáblázatán a szombat-vasárnapi helyosztókon gyűjtött négy arannyal, két ezüsttel és négy bronzzal.

A franciák összteljesítménye (4, 2, 1) nem sokkal maradt el a győztesétől. Magyarország a tabella 15. helyét szerezte meg öt bronzérmével, ez a hazai karatesport történetének eddigi legsikeresebb Eb-mérlege.

A káposztásmegyeri Jégpalotában rendre telt ház előtt rendezett Eb-n 25 ország jutott éremhez.

“A hangulat és az egység létrejött a szervezésben is. Az ajtónállóktól kezdve a főszervezőkig mindenki úgy érezte, hogy mindent meg kell tennie az Eb sikeréért. Aki pedig a magyar karatés társadalomból nem vett részt a szervezésben, az kijötta versenyre és a buzdításával segített. Tényleg nem hazabeszélek, de én ilyen hangulatot karate Európa-bajnokságon még nem éltem át” – utalt a szakági elnök a Jégpalotában uralkodó nagyszerű hangulatra.

Vasárnap három kategória helyosztóival zárul az Európa-bajnokság, az aznapi programban már nincs magyar érdekelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik