Sport

Hátrányban az Oklahoma

oklahoma city thunder (oklahoma city thunder, )
oklahoma city thunder (oklahoma city thunder, )

Az NBA rájátszásának legutóbbi játéknapján a Memphis Grizzlies és az Indiana Pacers is nyerni tudott.

A nyugati elődöntőben eddig 1-1-re állt az Oklahoma és a Memphis párharca, azonban most fordult a kocka, és a Grizzlies megszerezte az előnyt az egyik fél negyedik győzelméig tartó csatában.

Ugyanis az 5. kiemelt az első negyedet megnyerte, majd a másodikban a tavalyi döntős Thunder fordítani tudott, és a nagyszünetben még egyetlen ponttal jobbak is voltak. De Marc Gasol 20 pontjának köszönhetően komoly előnyre tettek szert a hazaiak, amit a hajrában az Oklahoma már nem tudott ledolgozni.

A meccs legjobbja egyébként a 25 pontot és 11 lepattanót gyűjtő Kevin Durant volt.

A játéknap másik meccsén, a keleti elődöntőben az alapszakaszban remeklő New York Knick könnyedén kikapott a Pacers otthonában: Roy Hibbert 24 pontot dobott, ezzel ő lett a találkozó legeredményesebb játékosa, míg a Knicksben Carmelo Anthony 21 pontot pakolt fel az eredményjelzőre.

Eredmények – NBA, főcsoport-elődöntő, 3. mérkőzés

Nyugat:
Memphis Grizzlies – Oklahoma City Thunder 87-81
Az állás: 2-1 a Memphis javára.

Kelet:
Indiana Pacers – New York Knicks 82-71
Az állás: 2-1 az Indiana javára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik