Sport

Kajak-kenu Vk: Vajda nem sörözött – ezért lett második?

Kajak-kenu Szegeden (kajak-kenu, szeged)
Kajak-kenu Szegeden (kajak-kenu, szeged)

A magyar versenyzők négy-négy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtöttek a szombat délelőtti 500 és 1000 méteres döntőkben Szegeden, a kajak-kenu Világkupa-sorozat idei első viadalán.

A tíz fináléban összesen 16 hazai egység szállt vízre, a rövidebb távon először a K-1 olimpiai címvédőjének, Kozák Danutának szoríthatott a szép számú publikum. Az Újpest kiválósága nagy csatát vívott az immár szerb színekben versenyző Ruzicic-Benedek Dalmával, valamint két német riválisával, s végül szoros befutó után a harmadik helyre szorult. Győzött Benedek – akinek ez szerb válogató is volt egyben -, a második pedig a rutinos Katrin Wagner-Augustin lett.

“Nagyon éreztem, hogy ez az év első, tétre menő pályája. Remélem, hogy két hét múlva, a válogatón jobb leszek” – értékelt a parton Kozák.

Ugyanezen a távon, K-2-ben a tavalyi Eb-n 1000 m-en ezüstérmes, fiatal Kárász Anna, Vad Ninetta kajak páros remek teljesítményt nyújtott, s nagyszerű hajrával diadalmaskodott.

“Nagyon boldogok vagyunk, hihetetlen érzés ez! Végig nyomtuk a teljes 500 métert, nem mertünk kinézni, csak a hangzavarból és a szpíkertől hallott egy-két szóból tudtuk, hogy nagyon jó helyen állunk” – mondta Vad, társa pedig hozzátette: “Tavaly ültünk össze először, lassan egy éve. Ez az eredmény bizonyítja, hogy kezdünk összeérni és a válogatón is szeretnénk ilyen eredményt elérni.”

A hosszabbik távon, egy kilométeren kenu egyesben Peking bajnoka, a szegediek kedvence, Vajda Attila kikapott az aktuális olimpiai bajnoktól, a német Sebastian Brendeltől, és végül másodikként ért célba. A szám másik magyarja, Varga Dávid éppen csak leszorulva a dobogóról negyedik lett.

“Brendelék már túl vannak egy válogatón, előrébb tartanak, mint mi, és érezhető volt, hogy egy kicsit játszott velem. Ráadásul láttam, hogy ő tegnap megivott egy sört is. Én kihagytam. Lehet, hogy ez döntött közöttünk?” – mondta tréfásan Vajda.

Férfi és női K-1-ben nem termett babér a magyaroknak: a fiatal Gere Bálint hetedikként, Bara Alexandra nyolcadikként, Szalai Tamás pedig kilencedikként zárt.

Ugyanakkor az 1000 m-es páros számok mindegyikében magyar győzelemnek tapsolhattak a szurkolók: a Londonban aranyérmes Dombi Rudolf és Kökény Roland ezúttal is megnyerte a kajak párosok küzdelmét – gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva -, és némi meglepetésre a kenu párosoknál és a női kajak ketteseknél is itthon maradt az arany.

Előbbi számban a közvetlenül a Vk előtt összeült, s nagyszerű második 500 métert produkáló Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó diadalmaskodott, utóbbiban pedig kettős magyar siker született az elsőként célba érő Hagymási Réka, Horváth Alexandra és a Szabó Petra, Szilvásy Nóra duó révén.

“Jól kaptuk el a rajtot, nagyon könnyedén tudtunk eljönni, aminek köszönhetően uralni tudtuk a pályát. Nem vagyunk csúcsformában, a nyomaték a hajóban még nem maximális, de majd a válogatón” – értékelt Dombi.
“Ez volt az első erős pályánk, hiszen csak kedden térdeltünk össze először. Nem kapkodtunk, nem estünk pánikba, hogy egy kicsit lemaradtunk a többiektől. Kiadtunk magunkból mindent, ami bennünk volt. Úgy érzem, nagyon jó formában vagyunk” – nyilatkozott Mike.

“Kemény időszak van mögöttünk, én például most érettségiztem, így elég sok mindennel kellett foglalkoznom. Örülök, hogy ilyen jól ment alattunk a hajó és le a kalappal a közönség előtt. Elképesztően szurkoltak értünk és persze Petráékért” – mondta Hagymási.

Zárásként a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajak négyes – csakúgy, mint tavaly, Londonban – most is második lett, míg a kenus kvartettek mindössze három hajót számláló mezőnyében Vasbányai, Sáfrán Mihály, Sarudi Pál és Kiss Tamás másodikként, Nagy Péter, Vass András, Devecseri Ádám és Androkity Marcell pedig harmadikként zárt.

A Vk-versenyen 41 ország 800 sportolója verseng, a magyar csapat 65 fős.
később:
női K-4 500 m-es, valamint 200 m-es elő- és középfutamok 14.00
vasárnap:
500 és 200 m-es döntők 10.00 (B döntők 9.05 órától)
500 és 5000 m-es döntők 13.20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik