Sport

Lépéselőnyben az Eger

Biros Péter (biros péter, )
Biros Péter (biros péter, )

Az utóbbi években ahhoz szoktunk hozzá, hogy az Eger és a Vasas a bajnoki döntőben megy ölre egymással, ám ezúttal már az elődöntőben összefutott egymással a két együttes. Az egyik fél két győzelméig tartó párharc első felvonását a hevesi csapat otthonában rendezték, ahol a vendégek kezdtek jobban, de Gór-Nagy két góljával lőtávolon belül maradt az Eger.

Sőt, a gólzáporos második nyolc percben a maga javára tudta fordítani az állást Gerendás György csapata, amely a harmadik játékrész végére elhúzott 11-8-ra. A hazaiak innentől kezdve kézben tartották a meccset és ugyan a Vasas megpróbált felzárkózni, ez nem sikerült, a négy találattal záró Biros Péter állította be a 13-10-es végeredményt.

A következő találkozót kedden rendezik a Komjádiban, a Vasasnak akkor már az életben maradás lesz a tét.

Eredmény – férfivízilabda ob I., elődöntő, 1. mérkőzés

ZF-Eger – TEVA-Vasas 13-10 (2-3, 5-2, 4-3, 2-2)
Góldobók:
Biros 4, Gór-Nagy 3, Seman, Varga Zs. 2-2, Bátori, Salamon 1-1, illetve Katonás, Steinmetz Á. 3-3, Öler 2, Brguljan, Csapó 1-1

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0, az Eger javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik