Sport

Félezren a I. Dél-Alföldi Mezei Futókörversenyen

Mintegy félezer résztvevővel, szerda délután hivatalosan is elrajtolt az országban egyedülálló, több mint fél éven át zajló kezdeményezés.

Olimpikonok, ragyogó napsütés, tökéletes minőségű futópálya fogadta szerda délután az I. Dél-Alföldi Futókörverseny hivatalos rajtján a több mint félezer résztvevőt a mórahalmi vásártéren. Minden futamot megtartottak, amelyek a rajtlistán szerepeltek. A versenyen legnagyobb létszámban mórahalmi iskolások indultak, de voltak szép számmal a környező homokháti iskolákból is diákok. A versenyre továbbá Szegedről, Hódmezővásárhelyről és a Vajdaságból is érkeztek szép számmal futók.

A női felnőtt futamot Seprényi Sára, az EDF-DÉMÁSZ kajakosa nyerte. A férfiaknál Szelepcsényi Zsolt, a Titán TC Szeged atlétája vitte el a pálmát, és ő lett a versenyabszolút győztese is, amiért átvehette Mórahalom városának díját, egy díszes kupát.

Nagy szenzáció volt Kozák Danuta, London kétszeres olimpiai kajakos bajnoka jelenléte, aki alig győzött autogrammokat osztani. A bajnoknő edzésből érkezett a versenyre, nem futott ugyan, de ő rajtoltatta el a felnőtt kategória mezőnyét. Mórahalom polgármestere adta át az általa vezetett város számos díját a csillogó szemű,kis futóatlétáknak. Nógrádi Zoltán kifejtette: a jól sikerült esemény okán a település jövőreis várja helyszínként a verseny folytatását.

A kezdeményezés ötletgazdája úgy értékelt: a mórahalmi verseny legnagyobb eredményeaz volt, hogy az országosan egyedülálló mezei futókörversenynek – amelyet a rosszidőjárás miatt kénytelenek voltak kétszer is elhalasztani – sikerült végre elrajtolnia.

Csonka Gábor fontosnak nevezte, hogy a versenyben, amelyet a családokért, a gyerekekért és az egészséges életmód népszerűsítéséért szerveztek, legyenek partnerekaz egyes állomáshelyszínekként szereplő települések vezetői. Az ötletgazda úgyvélte: Mórahalom vezetése maximális partner volt, ezt bizonyítja a szerdai versenyben résztvevő nagy létszámú gyerektábor és a szülők jelenléte. Utóbbiakról szólva azt mondta:ők szerdán ugyan csak nézőként szerepeltek, de azt reméli, hogy megjön a kedvük a futáshoz, és a verseny következő helyszínein már indulókként is lehet velük majd találkozni.

A futókörverseny következő állomáshelyszíne Makó lesz májusban, ahová a szervezők az ország minden részéről várják a futni szeretőket. A hivatalos rajt eredményeinek részletes jegyzőkönyve és fotói feldolgozás után a kezdeményezés hivatalos honlapján, a www.futokorverseny.hu oldalon tekinthetők meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik