Sport

Janics Szeged után Győrben folytathatja pályafutását

Lapinformációk szerint Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos a Graboplast Győri Vízisport Egyesületben folytatja pályafutását.

Mint azt a Szeged24 korábban megírta, mégsem külföldön, hanem Magyarországon folytatná pályafutását Douchev-Janics Natasa. Az egykori szegedi kajakos egyben bejelentette, hogy visszavonja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséghez benyújtott versenyzési engedély kérelmét, vagyis egészen biztosan nem akar más ország színeiben kajakozni.

A delmagyar.hu a Kisalföld című lapra hivatkozva azt írja, hogy Csonka Gábor, a versenyző egykori medzsere úgy tudja, új támogatókat és új menedzsert találni, úgy tűnik azonban, hogy a klubot már sikerült megtalálnia. A Kisalföld úgy tudja, hogy a Graboplast Győri Vízisport Egyesületben folytatja Douchev-Janics Natasa.

Kedden délután Farkas Dávid, a sportoló szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Janics szóban megállapodott a Graboplast Győri Vízisport Egyesülettel az együttműködésről, a szerződés aláírására azonban csak április 10-e körül kerül sor, miután a versenyző hazatér a portugáliai edzőtáborozásáról.

A kajakos a levélben – melyet hétfőn hozott nyilvánosságra az MKKSZ – bejelentette, hogy visszavonja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséghez (ICF) benyújtott versenyzésiengedély-kérelmét, vagyis egészen biztosan nem akar más ország színeiben kajakozni. A szabályok szerint Janics csak két év kihagyás után indulhatott volna szerb színekben.

A versenyző őszi távozása előtt a Démász-Szeged színeiben kajakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik