Sport

Kiss László: 2012 valódi aranyév volt

Kiss László, az úszóválogatott tisztében újabb négy évre megerősített szövetségi kapitánya bizakodva várja a nyári, barcelonai világbajnokságot.

A 72 éves szakember – akinek szerdai ülésén egyhangúlag szavazott ismét bizalmat a 2016-ig, a riói ötkarikás játékokig tartó teljes olimpiai ciklusra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) új elnöksége – pályafutása egyik legsikeresebb esztendejét hagyta maga mögött 2012-ben.

“Valóban nem panaszkodhatok a tavalyi évre, amely a kiemelt világversenyeinket tekintve összesen 60 magyar úszóérmet hozott” – tekintett vissza a múlt esztendőre Kiss László, aki 1991-től a női válogatottnál, 1996 óta pedig a férfiaknál is ellátja a kapitányi teendőket.

“Kétségtelenül ott van a legkiemelkedőbb évek között az 1992-es, amikor is az Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás fémjelezte csapattal a három ezüst és egy bronz mellett öt olimpiai aranyat nyertünk, 2012 viszont sikerekben különlegesen gazdag lett, hiszen megcsináltuk a sportági Grand Slamet” – jelentette ki a szakvezető arra utalva, hogy tavaly, a londoni olimpia két aranya és egy bronza mellett a magyar úszók halmozták a dobogós helyezéseket a többi világversenyen is, és minden idők legjobb rövidpályás vb-jét és hosszúpályás Eb-jét produkálták.

A debreceni Európa-bajnokság (9 arany, 10 ezüst, 7 bronz) és a 25 méteres medencébe kiírt isztambuli világbajnokság (3, 4, 3) mellett a chartres-i rövidpályás Eb-n (6, 4, 2) és az antwerpeni ifjúsági Európa-bajnokságon (3, 3, 3) is bőségesen termett siker a magyaroknak.

“Soha nem szerepeltünk ilyen széles spektrumon ennyire jól, valódi aranyév volt a tavalyi” – fogalmazott a kapitány, aki bizakodó a folytatást illetően is. 

“A szakmai tervek, a nagyon jó elképzelések megvannak, a pénzre még várunk ugyan, de az ígéret él, s mint az egyik legeredményesebb egyéni sportág, reményeink szerint az úszás is megkapja a plusz állami támogatást – mondta, majd így folytatta: – Az idén Barcelona ad otthont a felnőtt világbajnokságnak, ahol a római vb-hez hasonlatos szép eredményeket várok.”

Kiss László “felségvizeihez” tartoznak ezentúl a nyíltvízi úszók is: “Az új területet tulajdonképpen már a londoni olimpia előtt megalapoztuk, amikor is kitaláltam, hogy Risztov Évi készüljön közösen a Gyurta Daniékat felkészítő, Széles Sándor irányította csapattal. Londonban aztán a 200 mellen első Gyurta mellett Risztov is győzött, a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban érdemelve ki az olimpiai bajnoki címet” – idézte vissza a múlt nyári ötkarikás sikereket Kiss László, akit pályafutása alatt – számos “dobogós” helyezés mellett – eddig hatszor választottak meg a sportújságírók Magyarországon az Év edzőjének, egyszer pedig a legjobb szövetségi kapitánynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik