Sport

Beleszálltak a magyar autóba a Dakaron

Sandlander-Dakar-Team(960x640).jpg (sandlander dakar team, sebestyén sándor, )
Sandlander-Dakar-Team(960x640).jpg (sandlander dakar team, sebestyén sándor, )

Kemény, igazi sivatagi napon vannak túl a magyar csapatok. A 242 kilométeres szelektív szakaszon Sebestyén Sándorék autójába belecsúszott egy argentin csapat, de célba értek, Szalayéknak csak ásni kellett, de így is előre léptek.

Szalay Balázs és Bunkoczi László kilenc helyet javított vasárnap és a 30. helyen vezette át a vélvonalon az Opel Mokkát a szakaszon, amelyet a rendezők csak úgy jellemeztek a rajt előtt: homok, homok, homok. Szalay Balázs, akinek ez a 12. Dakarja úgy jött ki a szakaszról, hogy azt mondta, ha az újoncok ezt a szakaszt teljesítik, akkor jó eséllyel végigmennek a versenyen. „A rajt után nem sokkal láttunk egy ripityára tört versenygépet, majd bent a közepe táján egy autót, ami nagy füsttel égett, mi is előztünk, minket is előztek – Robby Gordon például úgy száguldott át a buckákon, mintha nem is érintené a kereke a földet – szóval voltak kalandjaink. A hatvanadik kilométernél volt egy jó magas dűne, amire sehogyan sem tudtunk felmenni. Próbáltam egyszer, kétszer, háromszor… aztán negyedszerre elakadtunk, úgyhogy elő kellett venni a homokfutókat és a lapátokat. Elvesztettünk több mint tíz percet, így nem gondoltam, hogy ennyit tudunk javítani” – összegzett az Opel Dakar Team pilótája.

“Kijutott nekünk is mindenből” – sóhajtott Sebestyén Sándor, a Sandlander Dakar Team versenyzője aki szerint noha kemény napot tudhatnak maguk mögött, ráérzett a technikára és olajozottan működött a csapatmunka is. A pilótának és navigátorának, Bognár Józsefnek ugyan elkerekedett a szeme, amikor észlelte, hogy hátulról beléjük ugrott egy argentin versenyzőpáros, de szerencsére a csattanás okozta hirtelen lefolyású sokkon kívül más probléma nem történt. „Még ekkor is azzal foglalkoztunk, hogy menjünk, menjünk, menjünk!” – mesélte a 455-ös rajtszámú Toyota versenyzője, aki végül 7 óra és 42 másodperc alatt teljesítette a távot, ami a 117. helyet jelentette nekik.

2. szakasz, Pisco–Pisco (össztáv: 327 km, ebből szelektív szakasz: 242 km)

Hely: Rajtsz.: Versenyző Autó Idő: Hátrány Büntetés
1. 303 SAINZ (ESP) BUGGY 2:32:15
GOTTSCHALK (DEU)
2. 302 PETERHANSEL (FRA) MINI 2:35:38 0:03:23
COTTRET (FRA)
3. 301 DE VILLIERS (ZAF) TOYOTA 2:38:13 0:05:58
VON ZITZEWITZ (DEU)
30. 327 SZALAY (HUN) OPEL 3:21:45 0:49:30
BUNKOCZI (HUN)
108. 405. PÓCSIK (HUN) TOYOTA 6:42:17 4:10:02
FARKAS (HUN)
SZALLER (HUN)
117. 455 SEBESTYÉN (HUN) TOYOTA 7:00:42 4:28:27
BOGNÁR (HUN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik