Sport

Tomori: Nem voltak következetesek a bírók

tomori zsuzsanna (tomori zsuzsanna, női kézilabda válogatott, )
tomori zsuzsanna (tomori zsuzsanna, női kézilabda válogatott, )

A magyar női kézilabda-válogatott 30-19-re kikapott Norvégiától, így a bronzéremért játszik vasárnap a szerbiai Európa-bajnokságon. Nyilatkozatok.

Ahogyan arról élő, szöveges közvetítésünkben is beszámoltunk, nem játszott jól a magyar nemzeti együttes a norvégok elleni elődöntőben, és ki is kapott, nagyon simán a skandinávoktól.

Ez azt jelenti, hogy Szerbiával játszhatunk vasárnap 14 óra 30 perctől a torna bronzérméért Belgrádban, ugyanis Montenegró legyőzte a rendező ország csapatát.

“Az eltervezett támadó játékot nem sikerült megvalósítanunk, így aztán nem is lehetett más a vége. Csak az első negyedórában voltunk jók, utána rengeteg hibánk volt. A norvégok könnyű gólokat szereztek. Ők voltak az esélyesek, de nincs ennyi különbség a két csapat között. Nem szabad megállnunk. Az érem a cél, ehhez vasárnap nyerni kell” – nyilatkozta Karl-Erik Böhn, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a vereség után.

Szucsánszki Zita a bírókra panaszkodott: “Demoralizáló volt, hogy nemcsak a norvég csapatot, hanem a francia bírópárost is le kellett volna győznünk. Erővel bírni kell a bronzmeccset.”

“Nagyon akartunk, nagyon készültünk, és lehet, hogy ez volt a baj. Ma így sikerült” – mondta Herr Orsolya.

Tomori Zsuzsanna is a játékvezetői párossal foglalkozott: “Húsz percig méltó ellenfelek voltunk, utána viszont sok hibánk volt, és a bírók sem voltak következetesek. A norvégok jók, de most legyőzhettük volna őket.”

Eredmény – női kézilabda-Eb, elődöntő:

Norvégia – Magyarország 30-19 (16-11)

Belgrád, 4000 néző, vezette: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (francia)

A norvég góldobók: Koren-Riegelhuth, Edin 6-6, Herrem 5, Breivang, Alstad 3-3, Löke, Gosse 2-2, Frafjord, Kr. Lunde, Sulland 1-1

Magyarország: Kiss – Kovacsicz, Tomori 3, Görbicz 6/2, Szamoránsky 2, Szucsánszki 2, Vérten 4. Cserék: Herr (kapus), Szekeres, Triscsuk, Bódi, Kovacsics, Klivinyi, Bulath 2

Montenegró – Szerbia 27-26

Ajánlott videó

Olvasói sztorik