Sport

Visszapillantó: Még van remény

A Videton FC hiába dolgozott ki sokkal több helyzetet, ezek közül egyet sem tudott gólra váltani a KRC Genk ellen, míg ellenfele lényegében az első lehetőségét kihasználva nyert.

Kapcsolódó cikkek

Nikolics Nemanja ezúttal nem tudott úgy villogni a kapu előtt, mint az ezt megelőző Európa Liga összecsapásokon, ám úgy érzi, még okozhatnak meglepetést a csoportkört záró, december 6.-i fordulóban.

– Így ki lehet kapni. Nagyon jól játszott a csapat, végig domináltunk, voltak lehetőségeink, sajnos azokat nem sikerült értékesítenünk. A Genk egy szöglet után rúgott egy gólt, ennyit számít a rutin Európában, de a csapat megmutatta, hogy tud harcolni, és nulla egy után sem adtuk fel, próbáltunk betalálni. Nem védekeztünk, sőt volt néhány olyan helyzetünk, amelyek nyugodtan nevezhetők ziccernek is. Ezeket a pillanatokat élvezni szeretnénk, idáig nagyon jól játszottunk, sok dicséretet kaptunk. Hat pontunk van, ami tényleg nagy dolog, nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó fordulóban magyar csapatként még van remény arra, hogy továbbjussunk a csoportkörből. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy legyőzzük a Sportingot, nem fogjuk nézni a másik meccs eredményét. A legfontosabb, csak úgy van némi esélyünk, ha nyerünk Lisszabonban. – nyilatkozta a Videoton támadója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik