Sport

Ismét két vállra feküdt a Sopron

Az Uniqa-Euroleasing Sopron hazai pályán kikapott az újonc román Targovistétől szerdán a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában.

A 2009-ben Euroliga-negyedik Sopron – amely négy forduló után egy győzelemmel és három vereséggel állt a B csoportban – a nyitónegyedben hátrányba került az 1/2-es mérlegű Targovistével szemben. A folytatásban a nyáron érkezett szerb Jelena Milovanovic és amerikai Shenise Johnson révén igazi kosárparádét láthatott az MKB Aréna közönsége, miközben a kilenc ponttal is vezető, újonc románok is keveset rontottak, a második negyedben 64 (!) pont született. A nagyszünetben 48-51 volt az állás.

Térfélcsere után a kapitány Fegyverneky Zsófia és a honosított Krnjics Szara is belelendült, a magyar bajnoki ezüstérmes 67-60-ra elhúzott, 30 perc elteltével 67-65-öt mutatott az eredményjelző. Székely Norbert együttesében Milovanovic – a mezőny legjobbja – elérte a 30 pontot, mégis a rengeteget büntetőző ellenfél került előnybe. A hajrában az NB I-ben egyedül veretlen házigazdák már nem tudták utolérni a kiválóan lepattanózó Targovistét, így elszenvedték idénybeli negyedik vereségüket az Euroligában.

Az 1/4-es mérlegnél tartó soproniak egy hét múlva az orosz Orenburghoz látogatnak.

Eredmény – női kosárlabda Euroliga, 5. forduló
Uniqa-Euroleasing Sopron – Targoviste (román ) 82-87 (16-19, 32-32, 19-14, 15-22)
a magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 30, Johnson 23, Krnjics 15, Fegyverneky 11

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik