Sport

Három “extra time” kellett a győzelemhez

Al Jefferson (Al Jefferson, utah jazz, )
Al Jefferson (Al Jefferson, utah jazz, )

A hosszabbítás, hosszabbításának hosszabbításában nyert a Utah az NBA november 12-i játéknapján.

A szezont pocsékul kezdte a Toronto, míg az Utah idegenben volt nyeretlen az NBA hétfői játéknapja előtt. A két gárda hozta a formáját és háromszori hosszabbításos meccsen birkóztak egymással. A rendes játékidő végén és az első hosszabítást követően is Al Jefferson triplája, majd duplája mentette meg a Jazzt, ami azért nagy dolog, mert nevezett játékos többnyire a lepattanó szerzésben és a védekezésben jeleskedik, sőt, kilencéves NBA-pályafutása során ez csak a második hárompontosa volt. A második túlóra végén John Lucas triplázott a folytatásért, de méginkább azért, hogy a harmadik extra time-ban végre a meccset is behúzzák. A Utahban hatan dobtak 15 pontot, vagy felette. A közönség jól szórakozott.

A címvédő Miami Heat a 38 pontos LeBron James vezetésével 113-110-re nyert a Houston Rockets otthonában.

Még az NBA-ban sem minden nap van három hosszabbítás

NBA, eredmények:
Toronto Raptors-Utah Jazz 133-140 – háromszori hosszabbítás után
Philadelphia 76ers-Milwaukee Bucks 96-105
Detroit Pistons-Oklahoma City 90-92
Chicago Bulls-Boston Celtics 95-101 
Houston Rockets-Miami Heat 110-113     
Dallas Mavericks-Minnesota Timberwolves 82-90      
Phoenix Suns-Denver Nuggets 110-100    
Portland TrailBlazers-Atlanta Hawks 87-95

Ajánlott videó

Olvasói sztorik