Sport

Lehajrázta a Beton a Szolnokot

Hazai pályán két góllal a Szeged győzött a Szolnok ellen a Vodafone férfi vízilabda ob I 2012/13-as szezonjának első rangadóján.

Az idén egyaránt bajnoki álmokat dédelgető csapatok találkozóját teltház, azaz négyszáz ember előtt rendezték meg az Újszegedi sportuszodában. A legutóbb bronzérmes hazaiak rajtoltak jobban (1-0, 2-1) az előző pontvadászatban hatodik, a mostani szezonra azonban jelentősen megerősödött Szolnokkal szemben, amelynek kispadjára vezetőedzőként visszatért Kovács István, aki idén nyárig a román válogatottat irányította.

A folytatásban ledolgozta minimális hátrányát (2-2) a vendégegyüttes, de a gólban addig sem gazdag meccsen ezzel “be is állt” az eredmény: a szünetig már kölcsönösen érintetlenek maradtak a hálók.

A Tisza-parti klubcsapatok összecsapásán a harmadik játékrészben is a parádésan védő kapusok mellé remek védekező munka társult mindkét oldalon, ennél fogva ebben a nyolc percben – szokatlan módon – egyetlen találat sem esett.

Az utolsó játékrészben aztán annál több: négyet a szegediek, kettőt a szolnokiak szereztek, így az eredményesebb végjátéknak köszönhetően 6-4-es hazai sikerrel zárult a rangadó.

A-Híd Szeged VE – Szolnoki Dózsa-Közgép 6-4 (2-1, 0-1, 0-0, 4-2)
Vodafone férfi vízilabda OB I 3. forduló.

Újszegedi sportuszoda, 400 néző. Vezette: Székely Balázs, Juhász György.

Szeged: Baksa – Hegedüs, Szivós 1, Decker, Molnár 1, Younger 1, Kiss Cs. 1. Csere: Vincze M., Varga, Kayes 1, Márkus, Juhász, Somogyi 1. Edző: Vincze Balázs.

Szolnok: Decker A. – Gocic 2, Alekszics, Kis G. 1, Hosnyánszky, Pásztor 1, Negrean. Csere: Kovács O., Nyéki, Vörös, Hangay, Marnitz, Georgescu, Lévai (kapus). Edző: Kovács István.

Emberelőny: 5/1 ill. 6/2.

Ötméteres: 1/1 ill. -.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik