Sport

Ismét elszálltak a pontok

A Videoton FC idén már hét pontot veszetett hazai pályán, szombaton a DVTK ellen ikszeltek a Sousa-tanítványok.

A mérkőzés előtt a hazai összeállítást böngészve azzal szembesülhettünk, hogy Paulo Sousa igen komolyan veszi a Diósgyőriek elleni csatát, mivel a jelenlegi legjobb tizenegy játékos nevét tartalmazta a papírlap. Aztán a bemelegítéskor kiderült, hogy egy helyen hibádzik a felállás, mert Niklola Mitrovics – bár neve ott szerepelt a kezdőben – a kispadosokkal cicázott, míg Renato Neto a másik csoporttal a meccsre készült. A találkozó után Sousa a Fehérvár24 kérdésére elmondta, hogy csupán adminisztrációs probléma miatt került a kezdőbe Mitrovics, mivel ő a játékost kifejezetten a tarcsik közé jelölte. A végén aztán Mitrovicsnak csak a melegítés jutott, nem lépett pályára.

Más kérdés, hogy talán nem ártott volna, igaz nem kifejezetten az ő feladata a góllövés, de az előkészítésből bőszen ki szokta venni a részét a középpályás. Mindenesetre nem tudtak a piros-kékek betalálni ezen a délutánon a több bravúrt bemutató Ribánszki László hálójába. Pedig megvoltak a lehetőségek. Előbb Renato Neto mehetett volna mennybe, de rendkívül sután sikerült fejesét kitornázta a hálóőr. Nem volt ez másként Gyurcsó Ádám, és Torghelle Sándor, valamint Filipe Oliveira lövéseinél. A vendégek keveset próbálkoztak, jobbára a védekezéssel törődtek – igaz Gohér Gergő egyszer kis híján kifogott Mladen Bozsoviccsal, amikor 35 méteres lövését alig tudta fölé ütni a montenegrói válogatott kapus.

Így a Videoton FC immár harmadik hazai mérkőzésén – a Pápa, és a Honvéd után – veszített pontokat, amelyek a végelszámolásnál hiányozhatnak. Sousa erre a megjegyzésre annyit mondott: „Bízunk abban, hogy a vetélytársak is hullajtanak pontokat.”

Jegyzőkönyv:

Videoton – Diósgyőr 0-0
Székesfehérvár, 3160 néző
v.: Oláh G. (Tóth V., Szalai D.)
Videoton: M. Bozsovics – Brachi, P. Vinicius, Caneira, Stopira (Torghelle, 72.) – Tóth B. (Kovács I., 59.) Renato Neto – Gyurcsó (Walter, 78.), Sándor Gy., F. Oliveira – Nikolics N.

Vezetőedző: Paulo Sousa
DVTK: Ribánszki – Vági, Gal, Rakovics (Nagy T., 79.), Gohér – Takács P., Elek (Abdouraman, 77.) – Gosztonyi (Seydi, 61.), Fernando, Bacsa – Tisza

Vezetőedző: Sisa Tibor

Edzőszemmel:

– Egy nagyon jó és folyamatosan fejlődő csapat ellen játszottunk ma, amely nagy hangsúlyt helyezett a védekezésére. A döntetlen talán egy picivel több volt annál, mint amit az ellenfelünk a mai mérkőzés alapján megérdemelt volna. Több komoly helyzetet is sikerült kidolgoznunk, elegendőt ahhoz, hogy megnyerhessük a mérkőzést, betalálnunk azonban ezúttal nem sikerült. – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője

– Európa Liga résztvevő csapattal játszottunk idegenben, amelyikben ráadásul nagyon jó játékosok szerepelnek. Ettől függetlenül nem egy pontért jöttünk, de végül ennyit sikerült szereznünk, amit úgy érzem, hogy meg is érdemeltük. Küzdelmes meccs volt, sokat tettünk azért, hogy ponttal távozhassunk. Nagy helyzeteink ugyan nem voltak, inkább csak lehetőségek, ám ezek közül egyiket sem értékesítettük, ezért azt gondolom, hogy a győzelem erős túlzás lett volna, a döntetlen reális végeredmény. – Sisa Tibor a DVK vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik