Sport

Hatcsapatos csoportban a Szeged Beton

Hatcsapatos csoportba került a Szeged Beton a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a pénteki sorsoláson.

A franciaországi junior Eb színhelyén, Canet-en-Roussillonban lebonyolított pénteki eseményen 22 együttest osztottak négyfelé, úgy, hogy két hatos és két ötös csoportot alakítottak ki.

A legutóbbi magyar bajnoki ezüstérmes Eger az A hatosban kapott helyet, amelynek megnyerésére is komoly esélye van: az első helyért várhatóan az orosz Volgográddal és a görög Vuliagmenivel fog csatázni.

Az ob I-ben legutóbb bronzérmes Szegednek a D csoportban nehezebbnek tűnik a dolga, mivel mellé került a belgrádi Partizan, továbbá a Nagyvárad és a német Spandau. A továbbjutással azonban nem lehet gond, mivel mind a négy csoportból az első négy helyezett folytathatja majd szereplését a BL legjobb 16 együttese között.

A sportág első számú európai klubsorozatának számító Bajnokok Ligájában eredetileg három magyar csapat indult volna, ám az anyagi gondokkal küzdő Vasas csütörtök este visszalépett.

A BL magyar érdekeltségű csoportjainak összetétele az európai szövetségtől származó információ szerint:

A csoport: ZF-EGER, Szpartak Volgograd (orosz), Vuliagmeni NC (görög), Waspo98 Hannover (német),  Schuurman BZC (Holland) és egy selejtezőből érkező csapat.

D csoport: A-HÍD SZEGED BETON VE, Partizan Beograd (szerb), Spandau 04 (német), Oradea (román), Galatasaray (török) és egy selejtezőből érkező csapat.

A körmérkőzéses sorozat első fordulóját szeptember 26-án rendezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik