Sport

Marosi öttusa-bronza

marosi ádám (marosi ádám, )
marosi ádám (marosi ádám, )

Marosi Ádám kiegyensúlyozott teljesítménnyel olimpiai bronzérmet szerzett öttusában, Kasza Róbert 12. lett.

Három szám után, avagy a lövészet/futás kombináció előtt Kasza Róbert holtversenyben a 3., Marosi Ádám az 5. helyen áll, előbbi 9., utóbbi 11 másodperccel indul az éllovas cseh David Svoboda mögött a 3000 méteres futásra.

A két magyar előtt indult még a kínai Cson-rong Csao is, ő és a cseh Svoboda sajnos nem tette meg azt a szívességet a mieinknek, hogy lövészetben hibázzanak, így a szintén jól célzó Marosi Ádámnak nem maradt más célja, mint elcsípni a haremadik helyet, ami remek versenyzéssel sikerült is neki.

Az olimpiai bajnok a végére elfáradó kínait lefutó David Svoboda lett.

Kasza Róbert a harmadik lövészetében bizonytalankodott, így ő végül 12. lett.

“Nagyon nehéz verseny volt, de ezt előre tudtuk – értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – A vívásnál Ádi nehezen indult, de aztán a harmadik-negyedik-ötödik kanyarban szépen magára talált, és ez a 880 pont ott van azon a határon, amivel ő akár nyerni is tud. Kasza Robi nagyon jól kezdett, de később egy kicsit elfáradt, elkapkodta a dolgokat, és a 880 pont neki éppen kevés. Nagyon jól úsztak, a lovaglás pedig mesébe illő volt, mestermunka, itt mindenkinek meg kellett volna néznie, lefilmeznie, és eszerint élni a továbbiakban” – dicsérte a fiúkat Pálvölgyi, aki hozzátette, hogy Marosi nagyon jól futott, Kaszán azonban meglátszott, hogy márciusban megoperálták a térdét, és csak május elején kezdett el edzeni.

Eredmény – öttusa, férfiak

1. David Svoboda (cseh) 5928 pont

2. Cson-rong csao (kínai) 5904

3. Marosi Ádám 5836 (vívás: 20 győzelem/15 vereség/880 pont, úszás: 2:02.08 perc/1336, lovaglás: 1200 pont, 10:45.72 perc/2420 pont)

…12. Kasza Róbert 5676 (20/15/880, 2:01.59/1344, 1200, 11:27.85/2252)

 

Marosi Ádám 2009-ben éppen a brit fővárosban szerzett világbajnoki címet, az elmúlt évben 3., idén 6. lett a vb-n. Júniusban az olimpiai eskütételen ő mondhatta a sportolók vevében az eskü szövegét. Kasza Róbert második lett az idei Európa-bajnokságon.

A nap története:

Vívás


Gratulál egymásnak a vívás két hatodikja (Fotó: MTI)

Kasza remekül kezdett, a vívás első harmadát 10 győzelemmel és 3 vereséggel zárta (10/3). Marosiról ez már nem mondható el, ős fele-felében állt, azaz 5 V (győzelem) és 6 D (vereség) állt a neve mellett ekkor. A szám félidejében találkoztunk az örök ellenfél orosz válogatottal, Marosi Lesumot és a kétszeres olimpiai bajnok Mojszejevet is legyőzte, Kasza, aki kissebb hullámvölgybe került 1-1-el zárt itt.

Ekkor Kasza a 6. helyen állt 13/8, míg Marosi is győzelem/vereség arányában pozitívba küzdötte fel magát (11/10). A verseny kétharmadánál már Marosi állt jobban. Miután megverte mindkét oroszt szárnyakat kapott (16/11), Kasza viszont tovább “dadogott” (15/12). A vége se jó, se rossz: Marosi és Kasza is kéz a kézben 20 győzelemmel és 15 vereséggel 880 pontos teljesítménnyel a 6. helyről várja az úszást. A versenyszám győztese a cseh Svoboda 1024 pontot ért el.

Úszás


Marosi Ádám a vízben
(Fotó: MTI)

A második szám az öttusa “legnyugodtabb” része, a forma alapján következtetni lehet a várható időeredményekre a 200 méteres úszásban, itt nem nagyon szokott borulni az addigi sorrend. Most sem történt, Kasza és Marosi a 6. és 7. helyről várja a nagy lutrit, a lovaglást.

Kasza erős úszással megnyerte a futamát (2:01.59 perc, 7. hely), Marosi is jól teljesített (2:02.08 mp).

Lovaglás


Nyugi, a lovas dél-koreai, a ló pedig a rettegett “Oszkár, a vészmadár”
(Fotó: MTI)

A mindenkori öttusaversenyek rettegett száma a lovaglás, leginkább azért, mert a versenyzők nem tudják, milyen négylábúval kell menniük, szűk fél órájuk van az ismerkedésre.

Persze aki jó lovas, mint például a magyarok, annak nem okoz olyan nagy problémát ez a szám. Annál inkább azoknak, akik az “Oszkár, a vészmadár” nevű lovat húzták. Minden ló két lovassal megy, a baljós nevű ló első, kínai lovasa visszalépett, a második, dél-koreai öttusázót pedig maga alá temette, szerencsére sérülés nem történt.

A két magyar lova az első körben jól ment, Marosi Ádám Trinidaddal és Kasza Róbert Conniccal pedig egyenesen bravúros pályát teljesített, mindketten hibátlanul lovagoltak, 1200 pontot kaptak, és előreléptek.

Futás/lövészet:


Marosi Ádám a célban
(Fotó: MTI)

A rajt húsz percet késett, a mély homokban megerőltető 3000 méter várt a futókra. Elsőként a cseh David Svoboda rajtolt, szinte egyszerre a kínai Cson-rong Csaóval, mögülük 9, illetve 11 másodperc hátránnyal rajtolt Kasza, illetve Marosi.

Marosi Ádám valamivel jobb kombinációban, mint Kasza, ennek megfelelően ő kergette a két éllovast, Kaszának pedig inkább hátrafelé kellett figyelnie.

Marosi mindent beleadott, de Svoboda és Csao jól lőtt, így a szintén jól célzó magyar öttusázó nem tudott közelebb kerülni hozzájuk. A végén Svoboda lefutotta a kínait, és megnyerte az olimpiát, Marosi pedig jarmadikként ért célba.

Kasza Róbert utolsó lövészeténél rontott, ez pedig a kiegyensúlyozott mezőnyben elég volt ahhoz, hogy végül lecsússzon a 12. helyre.

Az előzmények:

A versenyt megelőzően pénteken tartották a kötelező ló- és lovaspálya-bemutatót is, ahová férfiversenyzőink, Marosi Ádám és Kasza Róbert, illetve a lányok, Tóth Adrienn és Kovács Sarolta is kiment. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány és Balaska Zsolt lovas edző kísérte el őket.

A csapat többi edzője sem tétlenkedett ma. Magyari István vívóedző és Berka Imre fegyvermester és masszőr a vívófelszereléseket vitte a kötelező ellenőrzésre. Ilyenkor tüzetesen átnézik a vívópengéket és nem csak a minőséget vizsgálják, hanem azt is, hogy nincs e valami csalafintaság kialakítva rajtuk. Ez a szabály azért került bele a szabálykönyvekbe, mert egy bizonyos Jevgenyij Onyiscsenko anno úgy gondolta, hogy egy egyszerű kézi kapcsolóval is lehet tust adni és úgy nem kell ehhez annyira megizzadni sem…. Ő lebukott, épp az angol csapat vette a turpisságot észre, és azóta kötelező ez a procedúra. A vizsgálat után minden fegyvert megjelölnek és csak az ilyen jelöléssel rendelkező eszközzel lehet a pástra lépni.

Szombaton egyébként nagy volt az egy négyzetméterre eső magyar volt öttusázók száma a faluban. Vörös Zsuzsa, Athén olimpiai bajnoka is ellátogatott a mieinkhez. Nagyon bízik mind a fiúk, mind a lányok jó szereplésében, de mivel Kovács Sarolta felkészítésében is részt vett, rá egy kicsit több időt szánt.

Balogh Gábor, aki Sydnyben volt ezüstérmes az olimpián a következő esélylatolgatásba kezdett: „Ami a lányokat illeti, nagyon bízom a jó szereplésükben! Ez nem légből kapott kijelentés, mivel tavaly Kovács Sarolta a világbajnokságon lett ezüstérmes, míg Tóth Adrienn az Európa-bajnokságon állhatott a dobogó második fokára. A fiúknál Marosi Ádámnak komoly esélye van az aranyéremre. Mivel Ádám, 2009-ben éppen Londonban lett egyéni világbajnok, kellemes emlékei vannak a városról. Persze az emlékekből nem lehet megélni, így szükséges van Ádám fanatizmusára, és jól sikerült felkészülésére! Ne feledkezzünk meg Kasza Robiról sem, aki elsőként szerzett indulási jogot azzal, hogy tavaly megnyerte a világ kupa döntőt, ami az olimpia tesztversenye is volt.”

Szóval egy tehetséges, jól felkészített csapattal érkeztünk a játékokra és ez feljogosít minket, hogy bizakodjunk a jó eredményekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik