Sport

Hihetetlen meglepetés: Risztov Éva olimpiai bajnok!

risztov éva (i) (risztov éva, )
risztov éva (i) (risztov éva, )

Az olimpia 10 kilométeres hosszútávúszásában a magyar olimpikon végig vezetett, majd 1 óra 57 perces idővel elsőként ért célba.

Risztov, a Debreceni Sportcentrum versenyzője az olimpián több versenyszámban is rajthoz állt: 800 és 400 gyorson, valamint a 4×100-as gyorsváltó tagjaként. A legnagyobb sikert azonban mégis az ötkarikás játékok leghosszabb úszószámában, 10 kilométeren várhattuk tőle.

A magyar olimpikon eddig egyébként remekül teljesített hosszútávon, hiszen a 2012-es Világkupa eilati viadalát megnyerte, Cancúnban pedig ezüstérmet szerzett. Talán ezeknek az eredményeknek köszönhetően írta meg előre, még júniusban  honlapunk munkatársa, hogy ebből lehet valami.

Ráadásul a szervezők a nevezési lista alapján egyértelműen esélyesnek kiálltották ki Risztovot, aki a rajt után azonnal az élre állt. Egy kör után – azaz 2 kilométer megtételét követően – is ő vezette a mezőnyt 19:22.2 perccel. Mögötte az ausztrál Gorman és a brit Payne haladt.

A következő fordulónál hiába maradt le Risztov két másodperccel Haley Andersontól, csak egy rövid pihenőt tartott, és szinte azonnal vissza is vette az első helyet, amit folyamatosan tartott, a riválisok ostromaival nem is foglalkozva.

Risztov pályafutása csúcsára ért
Született:
1985.08.30., Hódmezővásárhely
Klubja:
Debreceni Sportcentrum
Versenyszámai:
400 m gyors, 800 m gyors, 4×100 m gyorsváltó – nyíltvízi 10 km 
Olimpiai eredményei:
OLIMPIAI BAJNOK – 10 km (2012)
4. (400 m vegyes, 2004)
8. (200 m pillangó, 2004)
13. (800 m gyors, 2012)
15. (4×100-as gyorsváltó, 2012)
16. (400 m gyors, 2012)

A korábbi hátrányból a harmadik kör kezdésénél előny lett, pontosan két másodperc. Risztov mögött ekkor az olasz Grimaldi tempózott, de ott volt a negyedik pozícióban talán a legnagyobb ellenfél, Payne. Az állás egyébként egy óra után sem változott, a magyar úszó a negyedik és ötödik kört is az első helyen kezdte meg.

Amikor húsz perc volt már csak hátra a versenyből, Risztov nagyon rákapcsolt, és leszakította magáról a vetélytársakat. Azt azért meg kell említenünk, nem a magyar sportoló volt a szám favoritja, ám mivel közel kilenc kilométert tempózott le a legelső helyen, így nem  volt kizárt, hogy felállhat majd a dobogóra. A kérdés csak az volt, hogy bírja-e majd erővel.

Aztán jött az, amire talán senki sem számított: a hódmezővásárhelyi úszó két testhossz előnyt szerzett az utolsó egyenesre fordulva. Drámai végjátékot várhattunk, hiszen az üldözők elkezdték lefaragni a hátrányukat a parádésan úszó Risztov mögött.

Elképesztő  tempóban haladtak a cél felé, gondoljunk csak bele, hogy 1 óra 45 perc alatt ezek a hölgyek több mint kilenc kilométert tettek már meg, ráadásul gyorsúszásban. És ami a legfontosabb, magyar sportoló haladt az élen!

Végül az amerikai Anderson megkezdte a hajrát a harmadik helyről. Grimaldit már lenyomta, majd Risztovot vette célba. Amikor viszont már csak pár méter volt vissza, Risztov előhúzta a rejtett tartalékait, és mintegy húszcentis előnnyel haladt át a célvonalon Anderson és Grimaldi előtt, és hihetetlen módon, 10 kilométeren aranyérmet szerzett.

Risztov Éva olimpiai bajnok azután, hogy 2005-ben a visszavonulás mellett döntött, majd 2009-ben mégis visszatért az aktív sporthoz, ám hosszútávúszásra váltott. A befektetett munka Londonban meghozta a gyümölcsét: a Világkupa és Európa-kupa trófeák mellé odakerült a legnagyobb elismerés, az olimpiai aranyérem is.

“Az, hogy kihozták ide édesanyámat, akit a világon a legjobban szeretek hatalmas erőt kölcsönzött. Visszatértem, és ez mindennél többet jelent számomra” – nyilatkozta a magyar olimpiai küldöttség legnagyobb meglepetését produkáló 26 éves versenyző a Magyar Rádió munkatársának.

Pénteken a férfiak mezőnyében Gercsák Csabáért szoríthatunk, reméljük hasonló sikereket ér majd el a fiatal, 23 éves úszó.

Eredmény – olimpiai 10 kilométeres hosszútávúszás
1. Risztov Éva, 1:57:38.2
2. Haley Anderson (amerikai) 1:57:38.6 
3. Martina Grimaldi (olasz) 1:57:41.8

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik