Sport

Vajda Attila nyugodt a döntő előtt

Az első versenynap után a másodikat is hibátlanul teljesítette a magyar kajak-kenu válogatott. A főszereplők nyilatkozatai alapján nyugodt és magabiztos a csapat.

Kammerer Zoltán: Meglepődtem, hogy elől megyünk

Jó napunk volt, jó pályát mentünk. Az volt a cél, azt kérte tőlünk Kati néni és Öcsi bácsi, hogy nyerjük meg az előfutamot, mert akkor a tévében nézhetjük végig a középfutamot. Hatalmas verseny volt a csehekkel, izzadságszagú volt a vége, de meg tudtuk csinálni, amit elterveztünk. Elkövettem egy hibát, mert 100 méterrel a vége előtt kinéztem oldalra, és bizony még engem is meglepett, hogy egy ilyen futamban az élen megyünk. Lehetetlen megjósolni, hogy mi lesz a döntő végeredménye, annyira kiszámíthatatlan a férfi K-4 1000 méter mezőnye. A célunk továbbra is az, hogy pontszerző helyen végezzünk, de azért bízunk benne, hogy a döntőben kijön a lépés és szerencsénk is lesz.”

Pauman Dániel: Mintha téli olimpián lennénk

Én ülök leghátul a négyesben, ráadásul oldalszél fújt, úgyhogy az arcomba jött egy csomó víz. A táv második felében már azt hittem, hogy megfagyok. Viccesen mondtam is a többieknek, hogy eltévedtünk, véletlenül a téli olimpiára neveztünk be. Nagyon bízom benne, hogy a döntőben jobb körülmények lesznek.”

Kozák Danuta: Maradt még bennem

Nyugodt vagyok, jól vagyok, minden rendben van. Szerencsére, amikor én rajtoltam, akkor már nem volt olyan hideg, mint kora reggel, így a körülményekkel sem volt problémám. Tegnap egy kicsit izgultam, de ma már egyáltalán nem. Az előfutamban és a középfutamban is maradt még bennem. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy ki lehet a legnagyobb ellenfelem. Azt láttam, hogy kiesett Wagner-Augustin, ez mindenképpen jó hír, a többiek eredményét pedig majd délután átnézem. Ma már nem megyek ki a pályára, holnap pedig jöhet a négyes, aztán csütörtökön a K-1 500 méter döntője, magabiztosan várom mindkettőt.”

Vajda Attila: Nyugodt vagyok

„Az elő- és a középfutamok alapján azt már lehet látni, hogy a mezőny eleje nagyon együtt van. Szerintem négyen vagyunk, akik akár fél másodpercen belül is beérhetnek a célba a holnapi döntőben. Befolyásolhatja a szél is a versenyt, ha nem kell sokat foglalkoznom a kormányzással, akkor megszerezhetjük azt, amiért jöttünk. Nagyon jó érzés, hogy ennyi magyar itt van és szurkol nekünk. Ez mindenképpen ösztönözni és segíteni fog. Már hétfőn is nagyon sokszor hallottam, hogy Húzd! Húzd!, és meg is húztuk a végén. Délután már nem megyek ki az Eton Dorney központba, viszont egy párat ütögetek a szállodánk golfpályáján, így hangolok a holnapi csatára.”

Storcz Botond: Jók az esélyeink

Ugyanúgy, ahogy tegnap, most is minden egység továbbjutott, ráadásul ahol lehetett, a középdöntőt is megspóroltuk. A férfi négyes a legjobb időt evezte az előfutamban, ami nagyon jó visszaigazolás a versenyzőknek, hogy az edzőtáborban elvégzett munkának látszik az eredménye. Ez magabiztosságot adhat a csütörtöki döntőre, amelynek egyébként megjósolhatatlan a végeredménye. Kozák Danuta magabiztosan evezett, jó technikával, talán még maradt is benne, minden esélye megvan, hogy holnapután is ezt az eredményt hozza. Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa nagyon szoros futamban lett második a németek mögött, de azt gondolom, hogy ennek nagy jelentősége nincs. Főpróbának jó volt a mai nap, tudják, hogy hol kell picit javítaniuk és akkor sikerülhet a triplázás nekik K-2 500 méteren.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik