Sport

Sastin Marianna a 16 között búcsúzott

sastin marianna (sastin marianna, )
sastin marianna (sastin marianna, )

A magyar csapat egyetlen női birkózója sikeresen vette az első akadályt az olimpián, majd a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett.

A hölgyek mezőnyében az egyetlen magyar induló, Sastin Marianna lépett szőnyegre szerdán, a 63 kilogrammosok mezőnyében. Ellenfele a bissau-guineai Jacira Francisco Mendonca volt.

Ennek a súlycsoportnak az érdekessége az, hogy mivel nincs az olimpián 59 és 67 kilogrammos mezőny, így ezek a sportolók is a 63 kilósok között próbálkoznak.

Sastin első meccsén 42 másodperc elteltével máris három ponttal gazdagodott, ugyanis egy remek lábdobással a földre vitte ellenfelét. Mendonca próbálkozott az első menet folytatásában akcióval, ám a magyar sportoló remekül védekezett, így maradt a 3-0, vagyis ő nyerte az első felvonást.

A második menetben 7 másodperc telt el, amikor ismét egy lábdobással próbálkozott a magyar birkozó, de mégsem így nyerte meg a meccset: a bissau-guineai majdnem földre vitte Sastint, ám a magyar hölgy kiszabadult a fogásból és Mendonca mögé került, azaz kapott egy pontot jó védekezésért. Ellenfele viszont nem tudott már fordítani, így Sastin Marianna így ott lesz a nyolcaddöntőben, ahol majd az ukrán Julija Osztapcsukot kellene megvernie.

Nyolcaddöntő:

Az ukrán kicsit sem volt könnyűnek nevezhető ellenfél, hiszen Osztapcsuk nyerte a legutóbbi két Európa-bajnokságot. Ez látszott is a birkózásán, egy perc elteltével azonnal elkapta Sastint, és majdnem át is forgatta Sastint, de nem ítélt tust a bíró. Ennek ellenére négypontot kapott Osztapcsuk, így magabiztosan hozta az első kétpercet.

A második menetben eredménykényszer alatt harcolt a magyar hölgy. Mégis az ukrán kísérletezett az első percben, egyszer majdnem el is kapta Sastin lábát, majd kitessékelte a körön kívülre, amiért egypont volt a jutalma. Mivel a folytatásban nem volt már akció, így a magyar birkózó a legjobb 16 között fejezte be az olimpiát, mivel nem jött össze neki a vigaszág: Osztapcsuk nem jutott be a döntőbe.

A magyar birkózócsapatból még két szabadfogású lép majd szőnyegre: Hatos Gábor (74 kg) pénteken, Ligeti Dániel (120 kg) pedig szombaton következik. Korábban a kötöttfogásúaknál Lőrincz Tamás (66 kg) ezüst-, Módos Péter (55 kg) pedig bronzérmet szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik