Sport

Vajda bízik a hajrájában

Vajda Attila (vajda attila, )
Vajda Attila (vajda attila, )

Magyar részről egy kenus, az olimpiai és világbajnoki címvédő szegedi Vajda Attila térdel hajóba a londoni olimpián.

Attila az a versenyző, akiből a tét a lehető legtöbbet hozza ki. Tavaly a hazai rendezésű világbajnokság, most pedig az olimpia lesz az, amely hihetetlen energiát mozgathat meg benne” – Storcz Botond szövetségi kapitány így összegezte a legfontosabb értékét a C-1 1000 méteren olimpiai címvédő kenusunknak, Vajda Attilának.

Mert bizony Vajda nem az a típusú versenyző, akinek a legfontosabb pillanatban remeg meg a keze. Szereti a tétet és a kihívást, és mint mondja: képes az utolsó centikig tudatosan felépített pályával odaállni a nagy riválisok elé.

Ismerem az ellenfeleimet, tudom, hogy mit tud Brendel, Menkov vagy éppen Cal, és persze tisztában vagyok a saját értékeimmel is. Jó felkészülést tudhatok magam mögött” – mondta Vajda Attila, aki úgy véli, a verseny elsősorban agyban dől el, így a fizikai felkészültség mellett sokat számít, hogy ki mennyire tud ott lenni fejben is. Vajda szerint, aki bejut a legjobb nyolcba, az mind esélyes a végső győzelemre, de ő hisz a nagy hajrájában, amelyet annyiszor megvillantott már a világversenyeken. Amikor a többiek már oxigénhiánnyal küzdenek, ő akkor is képes még egy lapáttal rátenni…

Bízunk benne, hogy augusztus 8-án, a C-1 1000 méter londoni döntőjében is így lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik