Sport

Harcsa egy győzelemre az éremtől

Harcsa Zoltán (harcsa zoltán, )
Harcsa Zoltán (harcsa zoltán, )

Harcsa Zoltán bejutott a negyeddöntőbe a londoni olimpiai férfiökölvívó-tornájának 75 kg-os súlycsoportjában, miután csütörtökön fölényes pontozással legyőzte a namíbiai Mujandje Kasutót.

A 19 éves tehetség először a venezuelai Espinoza Mena ellen lépett ringbe, és nagy csatában harcolta ki a továbbjutást. A 16 között a namíbiai Mujandje Kasuto ellen szállt harcba csütörtökön délután.

Szántó Imre tanítványa az előzetes esélyeknek megfelelően az első menettől kezdve dominálta az összecsapást. Az első menetet 4-2-re, a másodikart már 4-1-re hozta. Az utolsó három perc alapján sem lehetett kérdéses, ki jut tovább, ezt a felvonást 8-4-gyel hozta el Harcsa Zoltán, aki így végül 16-7-re nyert.

Az első olimpiáján szereplő Harcsa ezzel egy győzelemre került az éremszerzéstől.

“Kifejezetten élveztem a bokszot, úgy érzem, végig uraltam a három menetet” – mondta a magyar ökölvívó. “A harmadikban viszont tudatosan átadtam a kezdeményezést, és az utolsó percben újabb találatokkal biztosítottam be a szerintem megérdemelt győzelmemet. Rendesen megjött az étvágyam, és nem elégszem meg azzal, hogy már pontszerző vagyok. Florentinóval még sosem bunyóztam, de nem tartok tőle. Egészséges önbizalommal várom a hétfő esti összecsapásunkat, és titokban reménykedem abban, hogy valóra válthatom az érmes álmaimat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik