Sport

Aranyesély mindegyik női számban

Londonban már négy aranyérmet osztanak a női kajak küzdelmei során, és ahogyan az olimpiák előtt megszokhattuk: a magyar hölgyek mind a négy számban az aranyesélyesek közé tartoznak.

Öt kiváló versenyzőnk száll majd hajóba az egyelőre még az evezősök által uralt Dorney-tavon, ahol augusztus 6-án kezdődnek meg a kajak-kenu sport küzdelmei. A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, Fazekas-Zur Krisztina, Kovács Katalin, Kozák Danuta és Szabó Gabriella veszi majd fel a versenyt a világ legjobb női kajakosaival.

Az első érmet augusztus 8-án zsebelhetik be a mieink, ugyanis ezen a napon rendezik meg a K-4 500 méter fináléját, amelyben minden bizonnyal ismét a német hajó lesz a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, és az Egyesült Államokból hazatérő Fazekas-Zur Krisztina összetételű négyes legnagyobb ellenfele. Az elmúlt három esztendőben, háromféle összeállításban nyerte meg a magyar egység az aranyérmet a világbajnokságokon, az idei zágrábi Európa-bajnokságon pedig a szinte csak pár napja együtt lapátoló négyesünk bronzérmes lett a német és a fehérorosz hajó mögött.

„Azóta jó pár hét eltelt már, a lányok összeszoktak a hajóban, kijavították az apróbb hibákat, és nem titok: kiváló időket lapátoltak a szolnoki edzőtáborban” – árulta el Storcz Botond szövetségi kapitány, aki a szokásoknak megfelelően magyar–német párharcot jósol az aranyéremért.

A folytatásban, vagyis augusztus 9-én két számban koronázzák meg a hölgyeket: K-1 500 és K-2 500 méteren rendeznek döntőket, az előbbiben Kozák Danuta, az utóbbiban az olimpiai címvédő Kovács Katalin – Douchev-Janics Natasa összetételű páros a nagy favorit.

Kozák Danuta a hazai válogató megnyerésével már egy „kis olimpián” a legjobb lett, hiszen Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma és a többiek legyőzésével a világ legjobb kajakosait verte meg a London felé vezető úton. „London persze más lesz – magyarázta Kozák Danuta. – Bízom benne, hogy életem legjobbját tudom majd adni Katrin Wagner-Augustin, Inna Oszipenko-Radomszka és a többiek ellen.”

Az egész felkészülés alatt sérüléssel bajlódó Kovács Katalin és a szülésből visszatérő Douchev-Janics Natasa is erre törekszik majd K-2500 méteren, amelyen a mieink nemzetközi szinten veretlenül szállhatnak vízre. Világversenyen ugyanis még nem kapott ki a Kovács–Douchev-Janics páros, amely 2004 és 2008 után harmadszor is begyűjtené az olimpiai aranyérmet. „A felkészülésem nem volt tökéletes, de átlendültem a kritikus pontokon, és úgy érzem, Natasával nagyon jó formában tudunk rajthoz állni Londonban. A zágrábi Európa-bajnoki győzelem mindkettőnk számára önbizalmat adott, de biztos vagyok benne, hogy nagy csatát fogunk vívni a német és a fehérorosz hajóval” – mondta Kovács Katalin.

Douchev-Janics Natasa, bár a legnagyobb favoritja lesz az olimpiai programban most debütáló K-1 200 méternek (a döntőt augusztus 11-én rendezik), azért jó, ha a szemét rajta tartja a lengyel Marta Walczykiewiczen, az új-zélandi Lisa Carringtonon és az ukrán Inna Oszipenko-Radomszkán.

„A kétszáz méter nagyon, de nagyon rövid táv, de kitapasztaltam, hogy ezalatt is képes vagyok még egy lapáttal rátenni. A lengyel Walczikyewiczet, aki jól rajtol, fél hajós hátrányból is meg tudom verni. Egy villanás az egész, de elég gyorsnak érzem magam, csak azt tudom mondani, jól sikerült a felkészülésem” – árulta el Douchev-Janics Natasa, aki száz százalékos szereplés esetén feliratkozhat az úszó Egerszegi Krisztina és a tornász Keleti Ágnes mellé az ötszörös olimpiai bajnokok listájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik