Sport

Az esélyesek győzelmével folytatódott a női labdarúgás

USA (usa, )
USA (usa, )

A londoni olimpia női labdarúgótornájának E, F és G csoportjában játszottak szombaton mérkőzéseket, Kanada, USA és a brit csapat is simán nyert.

Az E csoportban a végső győzelemre is esélyes Brazília izgalmas meccset játszott Új-Zélanddal, akik remekül tartották magukat. Bár a dél-amerikaiaknak volt több helyzetük, gólt csak a meccs hajrájában tudtak szerezni, így végül nehezen, de győzni tudtak Cristiane góljával.

A csoport másik meccsén a házigazda britek játszottak Kamerun ellen, akik még nemzetközi szinten elég tapasztalatlannak mondhatók. Ez meg is látszódott az összecsapáson, a brit csapat félgőzzel is könnyed sikert aratott Scott, Stoney és Houghton góljaival. A kvartett élén a brazil-brit duó áll, közöttük dől majd el a csoportelsőség a következő meccsen.

Az F csoportban a japánok és a svédek mérték össze tudásukat, és egyik csapat sem tudott felülkerekedni, sőt, még gólt sem szereztek, így 0-0-val ért véget a meccs.

Itt a másik mérkőzésen a jó erőkből álló kanadaiak verték könnyedén Dél-Afrikát. Tancredi egy gólt szerzett, Sinclair duplázni tudott, megérdemelt háromgólos győzelmet arattak az észak-amerikaiak.

A G csoportot vezető Egyesült Államok továbbra is hibátlan, ezúttal Kolumbia próbálta útját állni az amerikaiaknak, kevés sikerrel. A kolumbiai csapat büszke lehetett volna egy 1-0-s vereségre is, de közeledve a hajrához, három perc alatt elrendezett minden kérdést az Egyesült Államok válogatottja, a vége 3-0 lett.

Az amerikaiak mögött továbbjutást tervező két csapat Franciaország és Dél-Korea találkozott a G jelű négyes szombat esti meccsén…..

Eredmények – olimpiai labdarúgótorna, nők

E csoport:

Új-Zéland – Brazília 0-1 (0-0)
Gólszerző: Cristiane (86.)

Nagy-Britannia – Kamerun 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Stoney (18.), Scott (23.), Houghton (82.)

F csoport:

Japán – Svédország 0-0

Kanada – Dél-Afrika 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Tancredi (7.), Sinclair (58., 86.)

G csoport:

Egyesült Államok – Kolumbia 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Rapinoe (33.), Wambach (74.), Lloyd (77.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik