Sport

A feladatra koncentrálnak a magyar kézisek

Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az olimpiai faluban töltött első napot követően úgy véli, a csapatnak még hozzá kell szoknia a körülményekhez, de a feladataira koncentrál.

“Az olimpiai falu mindig egy óriási, nemzetközi forgatag, amely könnyen magával ragadhatja az embert, ám a magyar csapat felelősen gondolkozik, és valamennyien a feladatunkra, a minél jobb szereplésre koncentrálunk” – idézte Mocsai Lajost a Magyar Kézilabda Szövetség szerdai közleménye.

“Ez nem mindig egyszerű, hiszen állandó a sürgés-forgás körülöttünk, szerda reggel hat órakor például spanyol karatékák gyakoroltak hangos vezényszavakkal a házak közötti udvaron, a szobákat pedig inkább fűtik, mint hűtik, hiszen ilyenkor általában 20, legfeljebb 25 fok szokott lenni Londonban, ezúttal viszont errefelé ritkán tapasztalt kánikula van, 30 fokos hőmérséklettel, a klímát viszont a megszokott körülményekre állították be” – mondta a szakember.

A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen kedden – már Londonban – a házigazda britek, múlt vasárnap pedig a címvédő franciák vendégeként diadalmaskodott.

“A britek elleni keddi edzőmeccs hasznosnak bizonyult, hiszen megismertük a jó hangulatú, jó talajú olimpiai csarnokot mérkőzéskörülmények között is, és a dánok elleni nyitányt megelőzően még egy alkalommal edzhetünk a Copper Boxban. Szerda délután egy másik csarnokban tartottam taktikai tréninget. Még nem kezdődött meg az olimpia, így az elvileg a résztvevők számára az utakon fenntartott olimpiai sávban csak az edzőcsarnok felé menet közlekedhettünk, a hazaérkezés a faluba lassabb, akkor már ki vagyunk téve a londoni forgalom szeszélyének. Tudjuk a dolgunkat, becsülettel készülünk, hiszen hatalmas feladatok várnak ránk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik