Sport

Hosszú Katinka 400 vegyesen nyerhet

hosszú katinka (hosszú katinka, )
hosszú katinka (hosszú katinka, )

Hosszú Katinka edzője bízik a magyar vegyesúszó-hagyományok folytatásában, és 400-on az olimpiai győzelemre is képesnek érzi tanítványát.

A hosszabbik vegyes számban világ (2009)- és Európa-bajnok (2012), Egyesült Államokban tanuló Hosszú Katinka edzőjével, Dave Solóval nyilatkozott az AP amerikai hírügynökségnek:

“Nekem a 200 m vegyes megy kicsit nehezebben, kevésbé fekszik, hogy elrajtolok és sprintelek – mondta a 23 éves úszónő. – Nagyon keményen edzünk, de erre szükség is van a 400 vegyeshez. Látjuk, hogyan készülnek a többiek, és ugyanígy dolgozunk mi is”.

Hosszú Katinka négy éve Pekingben egyetlen számban sem tudott az első tíz között végezni.

“Mielőtt hozzánk került, az edzései abból álltak, hogy rengeteget úszott, de a technikájára nem figyeltek oda – jelentette ki Dave Salo edző. – Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, más jellegű munkát végeztünk, mint amihez korábban hozzászokott”.

Az eredmény hamar jelentkezett, a 2009-es római világbajnokságon Hosszú megnyerte a 400 m vegyest, 200 m vegyesen és 200 m pillangón bronzérmes lett, Magyarországon pedig megválasztották az év sportolójának.

Salo úgy véli, tanítványa képes lesz folytatni a vegyesen hagyományosnak mondható magyar sikersorozatot. Az 1988-as szöuli és 1992-es barcelonai olimpián Darnyi Tamás mindkétszer aranyérmes lett 200-on és 400-on is, 1996-ban Atlantában Czene Attila 200 m vegyesen végzett az első helyen, Egerszegi Krisztina pedig 1992-ben 400 m vegyesen nyert. Azóta Cseh László összesen két ezüst- és egy bronzérmet szerzett a vegyes számokban a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi játékokon.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik