Sport

Fura kirúgás az MTK-nál

Nem sokkal az olimpia előtt elveszítette állását Solti Antal, az MTK női tőrvívóinak edzője.

A Sportgéza cikke szerint Solti Antal a budapesti klubvezetés akarata ellenére vett részt a vívószövetség elnökválasztásán. Mint ismert, Deutsch Tamás, az MTK elnöke is indult a posztért, azonban sima vereséget szenvedett, Csampa Zsolt kapta a 2017-ig szóló megbízatást 56-21 arányban.

A választást követően Solti Antalnak az MTK ügyvezető igazgatójának irodájában volt jelenése, a szakember pedig megkapta a felmondását. A szakember az Indexnek azt mondta, 30 éve dolgozik a klubnál, számos eredményt hozott már a kék-fehéreknek, a Londonban induló egyetlen magyar női tőrözőnek, Mohamed Aidának is ő az edzője. Azt is elárulta, hogy közismert volt, hogy nem Deutschot támogatja a vívószövetség elnöki posztjáért zajló voksoláson.

A portál SMS-ben érte el az éppen szabadságon lévő klubelnököt, aki arról tájékoztatta a Sportgézát, hogy a szavazásnak nincs köze Solti menesztéséhez. „Véget ért az olimpiai ciklus” – írta, majd hozzátette, az év végéig több szakosztályban több sportoló és edző munkáját is megköszönik majd, újak érkeznek a helyükre. Deutsch azt mondta, nem tudott arról, hogy Solti kire szavazott, ő úgy gondolja, hogy az MTK-sok a klub elnökére voksoltak.

A tisztújító ülésen egyébként az MTK hivatalosan egy Deutsch Tamás fémjelezte, háromfős delegációval vett részt, azonban több vidéki klub is megbízó levelet küldött az MTK-s edzőknek, akik így szintén szavazati joghoz jutottak. Így vehetett részt a szavazáson Solti Antal is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik