Sport

Esős hurok a megrövidített Selyemút-ralin

szalay (szalay balázs, )
szalay (szalay balázs, )

Szalayéknak akadtak kalandjai, de így is a 9. helyen zártak, és tartják 6. pozíciójukat összetettben. A verseny egy nappal hamarabb, csütörtökön zárul.

A 391,95 kilométeres szakasz egy részén ömlött az esõ (bár az is meglehetõsen szokatlan jelenség a sivatagban), ráadásul nagyon melós volt az Eliszta–Eliszta hurokszakasz. Szalay Balázs és Bunkoczi László egyetértett abban – ez a nap megfelelt egy nehezebb mauritániai pályának a Dakaron.

Az Opel Dakar Team párosa jó néhány kalandot megélt szerdán is, ám mindezek ellenére kilencedik lett a szakaszon, és megtartotta hatodik helyét az összetettben.

„Fárasztó volt. Nem a hossza miatt, hanem azért, mert az eleje olyan volt, mint amikor Afrikában tevefüvön kellett autózni, óriási huppanókon mentünk keresztül, amelyek össze-vissza dobálták az autót, ez pedig eléggé megviselte a hátunkat. Amúgy ezen a napon sokkal több dűnén kellett átmennünk, mint eddig bármikor, számunkra az esõ is csak körülbelül öt kilométerig okozott gondot. Akkor viszont annyira szakadt, hogy semmit sem láttunk, el is keveredtünk egy kicsit. Szerencsére csak tíz perc volt az egész, a homoknak csak a teteje lett vizes” – mondta Szalay Balázs. Navigátora, Bunkoczi László hozzátette, neki annyiból volt nehezebb dolga, hogy az oldalsó kis ablakát nem lehetett becsukni, így rá onnan is ömlött a víz. Nem elég tehát, hogy a szélvédõn nem látott ki, még a szemüvegén sem.

„Rázós szakasz volt – amibõl mi ezen a napon ennyit tudtunk kihozni. Igazság szerint a mi Antaránknak nem nagyon fekszenek ezek a dobálós részek” – mondta Bunkoczi.

Szalay elárulta, fogadást kötött a verseny igazgatójával, Szemen Jakubovval, hogy benne lesz a legjobb ötben.

Bár a Selyemút-rali csak pénteken ért volna véget, a rendezõk úgy döntöttek, a mezõny nem megy az áradások sújtotta Gelendzsikbe, így azután egy nappal lerövidült a táv – csütörtökön, Majkopban véget ér a száguldás. Szalayéknak tehát még egy napjuk van, hogy a maguk javára döntsék el a fogadást.

Eredmény – Selyemút-rali, 4. szakasz (Eliszta–Eliszta, 666 km, szelektív: 392 km)

Autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Vitalij Jevtyekov (orosz, G-Force Proto) 4:47:10
2. Alvarez, Graue (argentin, Toyota Hilux) 1:29 perc hátrány
3. Christian Lavieille, Pascal Larroque (francia, Dessoude Proto) 7:21 p h.
…9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Antara RR) 24:10 p h.

Összetett:
1. Lavieille, Larroque 15:08:32
2. Pelichet, Panseri (francia, Toyota Hilux) 12:34 p h.
3. Gadaszin, Sjemel (orosz, G-Force Proto) 15:38 p h
…6. Szalay, Bunkoczi 45:28 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik