Sport

Audzejeut kizárták, így Gyurkovics Eb-8.

Gyurkovics Ferenc (gyurkovics ferenc, )
Gyurkovics Ferenc (gyurkovics ferenc, )

Gyurkovics Ferenc – egy helyet előre lépve – összetettben a nyolcadik lett a 105 kilósok között a súlyemelő Eb-n.

Az olimpiai kvalifikációs kontinensviadalt még áprilisban rendezték a törökországi Antalyában, ahol a 32 esztendős magyar versenyző 376 kg-os teljesítménnyel a 9. lett, ám a bronzérmes fehérorosz Mihail Audzejeut doppingolás miatt utóbb kizárta a nemzetközi szövetség (IWF), így került előrébb Gyurkovics Ferenc.

A budapesti központú IWF – honlapjának híre szerint – 2012-ben eddig, július 6-ával bezárólag, 1114 doppingtesztet végeztetett el 84 tagországban, 22-en buktak meg az ellenőrzések nyomán, köztük Audzejeu, mint az egyik legismertebb és legeredményesebb résztvevő.

A fehérorosz az anabolikus szteroidok közé tartozó Boldenonnal vesztett rajta, és kapott négyéves eltiltást. Összetett bronzérmét az eredetileg negyedik helyezett ukrán Szerhij Tagirov, a lökésbronzot pedig a lengyel Arkadiusz Michalski kapja.

A 2004-es athéni játékokon doppingvétség miatt ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics nemcsak összetettben „javult”, hanem a két fogásnemben is: szakításban az 4., lökésben pedig a 8. helyre került.

Módosított sorrend, súlyemelő-Eb, férfi 105 kg

Összetett: 
1. David Bedzanjan (orosz) 405 kg (szakítás 185 kg, lökés 220 kg)
2. Makszim Sejko (orosz) 401 (185, 216)
3. Szerhij Tagirov (ukrán) 390 (180, 210)
…8. Gyurkovics Ferenc 376 (176, 200)

Szakítás:
1. Sejko 185
2. Bedzanjan 185
3. Tagirov 180
4. Gyurkovics 176

Lökés:
1. Bedzanjan 220
2. Sejko 216
3. Arkadiusz Michalski 212 (lengyel)
…8. Gyurkovics 200

Ajánlott videó

Olvasói sztorik