Sport

A másodosztályban indul az új kecskeméti kosárlabdaklub

Megalakult Kecskeméten a KTE Kosárlabda Klub Kft., amelynek csapata a másodosztályban indul a következő bajnoki szezonban.

Sörös Jenő, a gazdasági társaság ügyvezető igazgatója hétfőn bejelentette: a szakmai igazgató Stojan Ivkovic lesz, az első igazolás pedig a válogatott Wittmann Krisztián.

A tizenegy városi vállalkozás által alapított gazdasági társaságot már bejegyezték a cégbíróságon, az új csapat ma adja be a nevezést a szövetséghez” – mondta az ügyvezető igazgató, és köszönetet mondott az UNIVER Kft.-nek, amely az 1911-ben alakult KTE nevének a tulajdonosa, és hozzájárult, hogy az új csapat is ezt a nevet vegye fel.

Homoki Tamás ügyvéd – egyben az egyik tulajdonos – hangsúlyozta: az eddig önkormányzati tulajdonú KSE Kft. helyett ezután a szakosztály magántulajdonban lévő gazdasági társaság keretén belül működik, ez viszont azt jelenti, hogy a második ligában tud indulni. A tulajdonosok egyértelmű elvárása az, hogy jövőre a csapatnak, amely a legutóbbi szezonban a hatodik helyen zárt az élvonalban, jusson vissza oda, majd ott a korábbi hagyományoknak megfelelően szerepeljen.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét gazdasági ügyekért is felelős alpolgármestere ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat a magántulajdonba került gazdasági társaságot is támogatni fogja, egyben megköszönte a tulajdonosoknak, hogy a nagy hagyományú szakosztályt felkarolták. Hozzátette: az önkormányzat tovább segíti az NB I-es kézi- és röplabda szakosztályt is, és mindkét csapat indulása biztosított a következő bajnoki szezonban.
Stojan Ivkovic elmondta: a szakmai stáb ugyanaz lesz, mint amelyik a KSE-ben működő csapaté volt.

Nehéz három évet hagytunk magunk mögött, volt pár ember aki gáncsolt bennünket, ez azonban erőt adott a folytatáshoz” – fogalmazott a szakmai igazgató, hozzátéve: megtisztelő ajánlatot utasított vissza azért, hogy bebizonyítsa, a kecskeméti kosárlabda nem “klinikai halott“, és képes önállóan is működni. A sajtótájékoztatón írta alá az új klubhoz kétéves szerződését a válogatott Wittmann Krisztián.

Ivkovic bejelentette: a tavalyi csapat magyar magja, azaz Bencze Zoltán, Dénes Gábor és Hegedűs Gergely is az új kecskeméti klubban fog játszani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik