Ekkorra ugyanis – beleszámítva a felvezető műsort is – legalább hatszor elhangzott már, hogy az Eb-t még soha nem nyerte meg kétszer egymás után ugyanaz a gárda, meg hogy az olaszok mérlege sokkal jobb a spanyol-olasz meccsek „viszonylatában”.
Mert a futballisták sok mindenre figyelnek, csak éppen a statisztika nem jut eszükbe, amikor kivonulnak a zöld gyepre. Szépen megvárják a kezdést jelző sípszót, aztán pörögjön a láb, adj neki. És a spanyolok tegnap adtak is az olaszoknak egy olyan méretes pofont, hogy talán még a pisai ferde torony is kiegyenesedett nagy bánatában, Velencében is befagyott az összes kanális. Az örökké vidám taljánoknak pedig elment a kedvük a spagettitól, mert hogy négy gól egyetlen meccsen – ahogy mondani szokták – még gombócból is sok, vagyis megtelt a gyomruk.
Ha sok, ha kevés: ezt most le kellett nyelniük, mert a tegnapi meccsen bizony csak egyetlen csapat volt a pályán, momentán a világ legjobb csapata, ami spanyolcsizmába szorította az olaszok lábát, és közben szinte unott nyugalommal szórta a gólokat. A második félidő végén csak halkan ugyan, de megjegyeztem szűk családi körben: ennél a meccsnél a Szeged 2011-Szolnok mérkőzés ezerszer izgalmasabb volt idén tavasszal a SZVSE pályán. De ez persze semmit nem von le a spanyolok érdemeiből – hiszen úgy átírták a futball-történelmet kilencven perc plusz hosszabbítás alatt, hogy annak szinte egyetlen lapja sem maradt szárazon.
De valljuk be őszintén: olyan nagyon nem lepődött meg senki. Fogadkozhattak németek, angolok, franciák, megtalálhattuk a titkos favoritot a portugál, netán az orosz válogatottban, a hispánok esélyesként mentek, esélyesként láttak, játszottak, és persze esélyesként győztek egy olyan tornán, aminél volt már jobb, de volt már rosszabb is. Európa jót szórakozott, ők meg jót szórakoztak Európával, nyitva hagyván a kérdést: mégis, ki fogja őket egyszer leszorítani a trónról, ahol most éppen négy gólból csiszolt gyémánttal díszített koronával a fejükön ülnek.
Magukénak tudva egy olyan játékrendszert, amit lehet szeretni, lehet nem szeretni, csak éppen egyelőre ellenszert nem lehet találni a csatárokat, védőket, középpályásokat és persze a kapust is megbolondító sok passz ellen, amiből végül hol egy, hol meg négy gól csurran-csöppen, mire lefújják a meccset.
Gary Lineker, egy igencsak kiváló angol focista talán úgy két évtizede mondta ki híres, azóta alapigazságnak tűnő mondatát, miszerint a foci az a játék, amit 22 ember játszik, és a végén mindig a németek győznek. No, kérem, Lineker már régen „nyugdíjba” vonult, és most szépen átírhatjuk híres mondatát is, kicserélvén a német szót spanyolra.
Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy a büszke katalánok, akik Barcelona híres sétáló utcáján, a Ramblán minden bokor előtt árulják a „Katalónia nem Spanyolország!” feliratos pólókat, vajon hogyan gondolkodtak az ügyről tegnap este, amikor már hasanként két-három liter borral kibélelték a gyomrukat…
